A szék, mint a megállítható idő lehetséges pontja, önreflexióra ad esélyt – ennek a gondolatnak a mentén kezdődött meg szerda délután egy kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitójával a harmadik alkalommal megszervezett Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely kortárs színházi találkozásra hív, a Közép- és Kelet-Európában zajló színházi jelenségekből válogat. Ebben az évben Lengyelországból, Szerbiából és Litvániából, illetve Bukarestből és Budapestről érkeznek társulatok, összesen kilenc válogatott előadást és számos kísérő programot kínál a március 18-31. közt zajló rendezvény.
A székek a nézőt is képviselik, a befogadói nézőpontot a Példák nem univerzális székre című kiállításon, mely tíz hazai és külföldi képzőművész a szék a művészetben gondolatára épülő alkotását mutatja meg. A bécsi radio.string.quartet szerda esti nyitókoncertje tökéletesen rezonált a fesztivál által hirdetett törekvésekre: találkozás, játék, egymásra figyelés, harmónia, kísérletezés, vakmerőség, magabiztosság. Noha egyértelmű, hogy precízen kidolgozott és megkomponált zenei műveket hallunk, a friss és lendületes kvartett előadásmódja mégis rendkívül élő és emberi.
Tadeusz Kantor születésnapján
Csütörtökön délután Tadeusz Kantor, a huszadik század egyik legfontosabb újítójának alakját idézték fel a Lábas Házban Teresa és Andrzej Wełminskivel, az egykori krakkói Cricot2 színház két művészével, akik a közönséggel együtt nézték meg a Halott osztály emblematikussá vált előadás tévészínházi felvételét. Ma már színháztörténeti kulcselőadás ez, Kantor művészetének fémjele. A folyamatosan fejlődésben lévő, több változatot megért akcióművészettel rokonítható színházi produkciót legalább 2500-szor játszották a világ minden táján, de sosem lett belőle rutin, mindig frissen tartották – mesélte Kantor két színésze. A lengyel rendezőt nagyszabású konceptualistának tartották, öntörvényű elméletei, színészeivel, alkotótársaival folytatott közös munka és közös létezés megalapozták a létrejövő formákat is. A színház tiszta elemeit keresték, független, autonóm színházat kívántak teremteni, elképzeléseikhez a képzőművészet nyelve állt a legközelebb. Kantor teremtényei, a halott osztály, saját lelkével átitatódó átszellemült alakok. A bukaresti Lengyel Intézet együttműködésével létrejött beszélgetés alatt az is kiderült, hogy Kantor a társulatban betöltött szerepe folyamatosan változott, alakult: a Halott osztály című előadás volt az első alkalom, hogy a néző és a színpadon megteremtett illúzió között egyfajta médiummá, közvetítővé vált a rendező, a produkciót pedig nem is színházi előadásnak, hanem spirituális szeánsznak nevezte.
A Tadeusz Kantor emlékének szánt eseménysor három reprezentatív színházi előadás vetítését kínálja, ez mellett a Lábas Ház előtt illetve a nagyteremben meg lehet tekinteni Romano Martinis olasz fotográfus Kántor színházát bemutató képeit. Martinis elsőként rögzítette a lengyel rendező előadásait, majd teljes munkásságát végigkísérte.
A 2015-ös év egyébként a lengyel színház éve, ugyanis 250 évvel ezelőtt alakult meg a lengyel Nemzeti Színház, 130 éve született a leginkább csak Witkacy művésznéven ismert Stanisław Ignacy Witkiewicz, és szintén erre az évre esik a XX. századi lengyel színháztörténet megújítója Tadeusz Kantor születésének 100. évfordulója.
Akik felébresztik a bennünk élő gyermeket
Az Osonó Színházműhely legfontosabb célkitűzései között szerepel a különböző kultúrák összekapcsolása, sztereotípiák lebontása, a fiatalok felelősségtudatának fejlesztése. A mask@face.now című előadásukat marokkói fiatalok együttműködésével hozták létre. A Reflex3 színpadán azonban a marokkói fiatalok vízum gondjai miatt, egy korábbi együttműködésből kialakult kapcsolat segítségével a jelenleg Budapesten tanuló thai fiatalok ugrottak be a produkcióba. Kiskamaszoknak szól, de felnőtteket is elgondolkodtat a Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek című előadása, amelyet épp a Gyermek- és Ifjúsági Színházi világnapon, pénteken délután játszották. Március 21-én ünnepelték a bábos világnapot, ennek tiszteletére a bábosok a Kányádi Sándor versekre épülő Verstől versig hajt a csordás című legfrissebb előadásukat mutatta be.
A színház lehetőség, hogy az életről, a lényegről beszéljünk
Állva tapsolják egymást nézők és játsszók a Sirály hét órás előadása végén, fokozott ritmusban lüktet a köszönet, hogy részesei lehettek egymás életének. A tapsban egy ritmus, és egy közösség születik, olyan emberek közössége, kiknek van ideje megismerni és befogadni, van türelme és van figyelme a közös időben. „Talán a színház tud olyan tér lenni, ahol a lényegről szólunk. Talán előadásunk célja is az, hogy okot adjon az egymással eltöltött időben, hogy valóban megszívleljük saját életünket.” Tomi Janežič rendező gondolatai most értek valóban igazsággá a nézőben.
Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Sirálya kiemelkedő jelenség a Reflex3 színházi kínálatának is, akárcsak a legtöbb fesztiválon, ahol megmutatja magát a világban, felejthetetlen élményt ad. Átitat a létezés lényegi kérdéseivel, állapotaival, érzéseivel, és az élet kifürkészhetetlen értelméről is meggyőz. Van hely mindenkinek! Az ember írjon, ne törődjön semmilyen formával, csak hagyja szabadon áramolni lelkéből a kikívánkozót – éneklik, mondják, kiáltják Csehov szereplői, Janežič színészei – viselje keresztjét hittel és tűréssel. Sokat köszönhet a tömény, kidolgzott, precíz előadás a 18 hónapos próbafolyamatnak, ami ma leginkább az orosz színházi kultúra sajátja. A színház és a színházalkotás kérdéseit boncolgató előadásból magasfokú létértelmezés születik. A szlovén rendező a négy külön egységként is delfiniálható felvonás színházi formáival, és Csehov darabjának kibontásával folyamatosan meglep bennünket, fentartva kíváncsiságunkat. Ösztönöz a továbbgondolásra, és a felülvizsgálatra: a klasszikus értelemben vett karakterértelmezés, az egyéni igazságok felmutatása helyett, fontosabbnak tartja a problematikát magát. Összetetten fogalmazza újra a színházi nyelveket eleven és kortárs előadássá: sok esetben nem is az a színész beszél, akinél a replika van, felvételről, súgótól, más szereplő szájából halljuk, értjük meg az ő igazát. Jó ideig nem tudtuk, ki kit fog játszani – meséli az előadás utáni közönségtalálkozón csapata. Állandó vizsgálat tárgya a színház, mint illúzió, mint teremtett világ eszméje is, a szerbek színpadán a megidézés is fontos színházi eszköz. A téma sok esetben nem szem előtt zajlik, amit látni és amit hallani, szétválasztott így még objektívebb, átfogóbb képet ad a teljes történésről. A szubtextualitás, és a lélektani realizmus hagyományát is tiszteletben tartó rendező, helyenként pszichodrámás módszereket alkalmaz egy egy lelki folyamat megértéséhez, felmutatásához. Ki, kit és hogyan szeret egyik legfontosabb kérdésévé válik, melyet az elemzés mellet a vokális kinyilatkoztatások is felhangolnak. Az egyszerű formák erejével bontakoznak ki az élet ősi vágyai: a szeretet igénye, az odatartozás vágya, a birtoklás és elengedés kevert lelkisége, a gondoskodás szükséglete, és a megbocsátás szomjazása. A fiatal íróember, a híres művésznő fia, Kosztya több esetben is vehemens gesztussal hívja fel a figyelmet saját témájára, majd főbe lövi magát. Anyja lágyan és visszafojtott gyötrődéssel kötözi sebeit, lassan kitágul a kép: a férfiak sebeit asszonyok kötik be, mindenki gyógyulásra vágyik. A színház az élet megértésére ad lehetőséget. Önmagunk jobbá tételére –összegeznek a szerbek a beszélgetés során.
Játszmatánc és kontaktpontok
A Reflex3 eredetileg a varsói Nowy Teatrt hívta vendégül Nancy.Interview című előadásával. A generációjából kiemelkedő lengyel rendező, Krzysztof Warlikowski nevével fémjelzett színház egy duettjét, melyben a francia koreográfus, Claude Bardouil és Magdalena Popławska átütő erővel tárja elénk a férfi és nő együttlétezésnek és egymásrautaltságának mélységeit. Az utolsó pillanatban akadály merült fel, a társulat nem tudta megoldani az előadás szerepltetését, ezért a fesztivál vezetősége a bukaresti Lengyel Intézet segítségét kérte. Javaslatukra, szombaton és vasárnap este szintén egy duettet láthatott a Reflex3 közönsége, az egyik legelismertebb lengyel mozgásszínház, a gdański Dada von Bzdülöw előadásában. A kicsiségek és semmiségekben rejlő pusztító erő játszmatáncát hozta Sepsiszentgyörgyre az Invisible duets kortárs mozgásvilága. A párkapcsolat örök állapotait mutatta: a lényeget felőrlő megszokást, a hétköznapiságban értéket, minőséget vesztett embert is. Nemcsak ruháikat, szerepeiket is cseréli a páros: a férfi és nő korunkra oly jellemző szerepváltásait finom és árnyalt mozgásrendben mutatja fel a duett. Az élet leszűkül, minimalista dada szövegeket vetít a kép, melyben az ember tevékeny egyedüllétre vágyik, de Grzegorz Kwiatkowski mai lengyel költő összekevert soraiból kiolvasható a lendületet kereső vágyakozása is. Mi csak tükröt kívántunk mutatni, melynek szemcséiben magára ismerhet az ember – tudjuk meg a mozgászínházát 20 éve működtető Katarzyna Chmielewska és Leszek Bzdyl alkotópárostól. Arról is a beszéltek, hogy egyfajta láthatatlan, kifürkészhetetlen dramaturgiát kívánnak alkalmazni alkotásaikban, melynek számukra legfontosabb pontja a színpadon szervesen jelenlévő előadó. A színészekből, mozgásművészekből és kortárs zenészekből álló gdanski független társulat a színpadi formanyelv és kifejezés folytonos kutatásának és keresésének köszönhetően megújította a lengyel mozdulatművészetet.
A www.reflex.ro honlap folyamatosan frissül, napi rendszerességgel beszámolókkal és fotogalériákkal jelentkezünk.
<< vissza