2024. április 18., Csütörtök
Hírarchívum
A tulajdonjogért tárgyalnak

Nem lesz több lövöldözés a katonaság gyakorlóterén


Megtörni látszik a jég a sepsiszentgyörgyi lőtér ügyében, és az eddigi elzárkózás után az elmúlt hetekben a hadsereg megtette az első lépést, amely nyomán a megyeszékhely lakosságának nem kell a lőgyakorlatok okozta kellemetlenségek miatt aggódnia. A hosszú ideje húzódó ügy fejleményeiről Antal Árpád András polgármestert kérdeztük.

– Az elmúlt két hétben néhány változás állt be a megyeszékhelyi lőtérrel kapcsolatosan. Melyek ezek?

– Megközelítőleg két héttel ezelőtt a hadsereg helyi parancsnoka küldött egy átiratot az önkormányzatnak, amelyben jelezte, hogy mindenféle tevékenységet beszüntetnek a sepsiszentgyörgyi lőtéren. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a terület feletti tulajdonjog problémáját nem oldja meg, mindössze annyit jelent, hogy a város lakosságát ezután a lőgyakorlatok nem fogják zavarni. Az említett dokumentum kézhezvétele után a hadügyminisztériumtól is érkezett egy átirat, amelyben közölték, hogy szeretnének tárgyalni a lőtér elköltöztetéséről. Jelenleg azt várjuk, hogy létrejöjjön a találkozó a szaktárca képviselőivel, hogy meg tudjuk vizsgálni, hová lehet a lőteret áttelepíteni. Némi gondot okoz, hogy Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén nem találtunk olyan területet, ahová át lehetne helyezni. Már tárgyaltunk a környékbeli községek vezetőivel annak érdekében, hogy próbáljunk találni egy megfelelő helyszínt. Azt már most elmondhatom, hogy valószínűleg anyagi költségekkel is jár majd az önkormányzatnak a helyzet rendezése, hiszen a hadsereg képviselői azt szeretnék, hogy mi képezzünk ki számukra egy másik lőteret.

– Amennyiben a város tulajdonába kerül a terület, milyen elképzelés létezik annak további sorsát illetően?

– Több ötlet, elképzelés is megfogalmazódott. Elsősorban az egyházakkal szeretnénk rendezni a temető bővítésével kapcsolatos, már megfogalmazott igényeket. Ez persze csak egy kis részét érinti a területnek. Ami a fennmaradó, elég jelentős nagyságú földet illeti, bár több ötlet is körvonalazódott, nem akarunk nagyon előreszaladni, mert egyelőre még nem látjuk a történet végét. Az elképzelések között szerepel egy szabadidős központ vagy egy rehabilitációs központ kialakítása, de figyelembe véve, hogy egy nagy kiterjedésű területről van szó, sok más célra fel lehetne használni.

– Már több alkalommal szó esett arról, hogy a hadsereg tevékenysége, illetve az, hogy több területet, ingatlant „uralnak” a városban, többek között a fejlesztéseket is gátolja. Hogyan látja, a többi, a hadsereg által birtokolt ingatlan esetében tárgyalási alapot jelenthet-e, ha a lőtér ügyét sikerül végleg megoldani?


– Nos, a lőtér ügyének megoldása csak egyike azoknak a lépéseknek, amelyek nyomán rendeződhet a hadsereg és a lakosság viszonya Sepsiszentgyörgyön. A költöztetéssel egyébként megoldódna a lőtér körüli biztonsági övezet okozta probléma is, hiszen ez valóban akadályozza a fejlesztéseket, de a többi ingatlant illetően nem szándékom előreszaladni.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25079    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem