2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Újra óvodások látogattak a Polgármesteri Hivatalba

Újra különleges vendégeket fogadott Antal Árpád András polgármester. Ezúttal a Hófehérke Óvodából egy iskolai előkészítő csoport látogatott a sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalba. A kicsik rajzokkal ajándékozták meg a polgármestert és gyerekdalokat adtak elő.

A polgármester maga is ajándékcsomaggal lepte meg látogatóit, színes ceruzával és Sepsiszentgyörgy, az én városom feliratú pólóval, városcímeres lehúzóssal. A gyerekeknek megmutatta a Városházán kiállított zászlókat, köztük a magyar és a székely zászlót és válaszolt a gyerekeknek különféle, a várossal kapcsolatos kérdéseire. A gyerekek elmondták ők is szeretnének majd polgármesterek lenni, azért, hogy majd „ők irányíthassák a várost.” Továbbá megkérdezték a polgármestertől, hogy mit kell tenniük majd azért, hogy ők is városvezetők legyenek. „nagyon sokat kell tanulnotok és nagyon sokat kell dolgoznotok” adta a jó tanácsot Antal Árpád.
 


Fotó: Vargyasi Levente
 

A látogatás során a polgármester elmondta, az a célja, hogy minden kisgyereknek legyen ahol játszania, ezért a hivatal évente tíz játszóteret újít fel. Az gyerekek és az óvó nénik megköszönték a polgármesternek,  hogy odafigyel a gyerekekre is a városban, valamint hogy a Hófehérke Óvodának a Polgármesteri Hivatal jóvoltából új galériája van és így sokkal több kiságy számára jut hely.


„Azért dolgozunk, hogy mire megnőtök, olyan városotok legyen, melyre méltán lehettek büszkék” – mondta Antal Árpád.

 


Fotó: Vargyasi Levente

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24511    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem