2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Még egy lépés a mozi visszaszerzésében

Csütörtökön az Országos Mozivállalat (RADEF), a mozi épületében diszkót működtető brassói bérlő ügyvédje és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal munkatársai jelenlétében történt meg a volt Művész mozi leltározása, az erről szóló jegyzőkönyv is megszületett.

„Egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a mozi épülete a városé legyen” – értékelte Antal Árpád András, aki azt is elmondta ebben az ügyben négy per folyik párhuzamosan, a Városháza az egyiket megnyerte, így kerülhetett sor a leltározásra.

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgy az elsők között írta alá az átvételi szerződést az Országos Mozivállalattal, de az épületet bérlő brassói vállalkozó nem volt hajlandó beengedni az önkormányzat és a RADEF képviselőit, hogy elkészítsék a leltárt, amely alapján megtörténhet a valódi átvétel. 

A tervek szerint a Művész mozi épületébe az Andrei Muresanu Színház költözne, ugyanakkor a filmvetítéseket is újraindítanák.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23740    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem