2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Folytatódnak a munkálatok a Kós Károly utcában

A Kós Károly utca felújítási munkálatai több szakaszban zajlanak, hogy ne álljon le az autós forgalom az utcában.

Az engedélyek megszerzése után az építő cég, a Morani Impex Kft. elkezdte a felújítási munkálatokat a Kós Károly utca harmadik szakaszán. A munkálatok több fázisban zajlanak, hogy ne kelljen lezárni az utcát az autós forgalom előtt.

A munkálatok első felében fél sávon lezárásra kerül a Patak utca és az Andrei Şaguna utca közötti rész, a munkálatok ideje alatt megengedett lesz a központon keresztül a közlekedés Illyefalva felé. Illyefalva irányából a központ felé pedig a Patak utca – Cigaretta utca – Fűzes utca – Gyár utca útvonalon lehet haladni. Így a Patak utca és a Cigaretta utca – a Kós Károly utcától a Patak utcával való útkereszteződésig – a munkálatok idejére kétirányú lesz.

A második fázisban a Patak utca és a Jókai Mór közötti szakaszon folytatják a munkálatokat. Az autós forgalom fél sávon haladhat majd a központ felé, a város kijáratait Illyefalva és Előpatak felé pedig a Dózsa György utcán és a Bólyai János utcán keresztül lehet megközelíteni.

A munkálatok utolsó szakaszában a Kós Károly utca és a Jókai Mór utca közötti útkereszteződés kerül lezárásra. Az autós forgalom fél sávon haladhat majd Illyefalva felől a  központ irányában, a város kijáratait pedig kerülő útvonalon lehet megközelíteni a Dózsa György utcán és a Bólyai János utcán keresztül. Előpatak felől a városközpontot szintén a Dózsa György és a Bólyai János utcákon keresztül lehet megközelíteni. A harmadik szakaszban a munkálatok legtöbb két hét alatt befejeződnek.

Ahogyan a Kós Károly utca többi részén, amelyek az előző években kerültek felújításra, ezen a szakaszon is sor kerül a víz- és szennyvízhálózat, az útburkolat és a közvilágítási rendszer felújítására is.

A forgalmi rend változása a mellékelt térképeken tekinthető meg.






 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 118827    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem