2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Baba-barát Sepsiszentgyörgy
Kismamák küldöttségével találkozott Antal Árpád András polgármester, akikkel arról beszélt, hogyan lehet baba-baráttá tenni a várost.



Sepsiszentgyörgy vezetője elmondta, az átjárók felfestését, a babakocsik az úttestről, járdáról való lejárási lehetőségének biztosítását és a járdákon való parkolás felszámolását ígérte a gyerekes szülőknek a kampányban. A gyalogátjárók felfestését nagymértékben megoldották, de arra kérte a kismamákat, jelezzék, hogy hol van még szükség ilyen jelzésekre. Az autók parkolása a járdákon hosszabb folyamat, ugyanis a parkolóhelyek hiánya a város egyik legnagyobb gondja, de szívesen támogatja a kismamák által javasolt civilkezdeményezést, amely szórólapokon figyelmeztetné a sofőröket, hogy figyelmesebben parkoljanak.



A beszélgetésen a játszóterek kérdése is felmerül, ennek kapcsán Antal Árpád András polgármester elmondta, idén 9 új játszóteret építenek, és 2012-ig szeretné az egész városban rendbe tenni a játszótereket.

A város vezetője és a kismamák képviselői minden hónap első csütörtökjén találkoznak, hogy közösen találják meg azokat a megoldásokat, amelyekkel Sepsiszentgyörgy igazi baba-barát várossá válik.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 23739    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem