2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Tizenketten jelentkeztek Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának hallgatói ösztöndíjprogramjára

Tizenketten jelentkeztek Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának hallgatói ösztöndíjprogramjára. A pályázók közt egyaránt szerepel alap-, mesteri- és doktori képzésben részt vevő hallgató is.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2014-ben indította el a hallgatói ösztöndíjprogramját, amelyre idén tizenketten jelentkeztek, kilenc alapképzésben, két mesterképzésben és egy doktori képzsében részt vevő hallgató.

Tavaly első alkalommal a diákok egy konferencia keretében mutatták be dolgozataikat a nagyközönség előtt. Az ösztöndíj kiírói szeretnék, ha ez hagyománnyá válna, ezért az elkövetkező években minden ősszel sor kerül a bemutatókra.

A beérkezett címek alapján idén is izgalmas dolgozatokra számíthatunk.  Placc, coffee and coworking című dolgozatában az egyik hallgató például egy sepsiszentgyörgyi belső tér dizájnjának kialakításáról ír, de van aki az óvódások figyelemfejlesztését vizsgálja az egyensúly és koordináció fejlesztése által.

A jelentkezők teljes névsora és a dolgozat címek itt tekinthetőek meg.

Az ösztöndíjra azok a 35 év alatti diákok pályázhattak, akik alap-, mesteri- vagy doktori képzésben vesznek részt bárhol a világban, és a disszertációjuk előkészítésén dolgoznak ebben a tanévben.

A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak. Azok a diákok, akik bármilyen más romániai településen rendelkeznek lakhellyel, kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat.

Az ösztöndíj értéke havi 300 lej az alapképzésben résztvevő hallgatók számára,  havi 500 lej a mesterképzésen résztvevő hallgatóknak, és havi 1000 lej a doktori képzésen résztvevő hallgatók számára. Az ösztöndíjak folyósításának időtartama 4 hónap.

Az alap- és mesteri képzésben részt vevők 2019. június 30-ig, a doktori képzésben részt vevők 2019. szeptember 30-ig kötelesek leadni a dolgozatukat nyomtatott és elektronikus formában egyaránt, 2019. november utolsó hétfőjén pedig egy konferencia keretében kell bemutatniuk dolgozataikat.

A hallgatói ösztöndíj pályázatait 2019. január 28-ig (postabélyegző dátuma) lehetett leadni.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 86206    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem