2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Bulgáriai tanulmányúton vettek részt Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának képviselői

Szeptember 27-28-a között Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának képviselői a bulgáriai Burgas városába látogattak a YOUMIG – A fiatalok nemzetközi vándorlásának hatásai – intézményi eszköztár és együttműködési csatornák fejlesztése című projekt keretében. A találkozón részt vettek a projekt vezető partnerének, a magyarországi Központi Statisztikai Hivatalnak a képviselői is.

A látogatás célja a burgasi partnerek által működtetett mintaprojekt és One-Stop-Shop szolgáltatás megismerése, valamint a még hatékonyabb működésre vonatkozó visszajelzések megfogalmazása. A One-Stop-Shop szolgáltatást Burgas municípium működteti, az egyablakos rendszer célja pedig a ki- és bevándorló fiatalokkal való munka megkönnyítése.

A tanulmányút keretében a házigazdák bemutatták a Burgasi Vállalkozói Inkubátorházat, a partner mintaprojektjét, a Virtuális Vállalkozói Inkubátorházat, melyek célcsoportját a Burgas vársoból kivándorló fiatalok képezik. A virtuális inkubátorház hasznos információkkal látja el a vállalkozni kívánó fiatalokat, képzésekkel és a vállalkozói szférában elismert mentorokkal való konzultációkkal is segíti őket.

Az elsődleges cél egy stabil vállalkozói ökoszisztéma kialakítása, amely új lehetőségeket biztosít a személyes és szakmai fejlődésnek. További cél egy fiatal vállalkozói közeg kialakítása annak érdekében, hogy támogassák a város gazdasági és szociális fejlődését, ezáltal is csökkentve a fiatalok migrációját.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának képviselői a házigazdák által szervezett migrációs fórumon is részt vettek és meglátogattak egy helyi speciális iskolát, amely az információs technológiákat és a kreatív gondolkodást népszerűsíti a tanulóik körében.

A migrációs fórum keretében szó esett arról, hogy Burgas egy olyan város szeretne lenni, ahol a bevándorlók és a rövid időre külföldön élő, de hazatérni vágyó fiatalok egyaránt megtalálják a helyüket. A szakképzett mentoroknak nagy szerepük van abban, hogy megtalálják a helyüket a város gazdasági életében.

A beszélgetésből kiderült, hogy Burgas város önkormányzatának sok a tennivalója a fiataloknak való segítségnyújtás terén, melyben a YOUMIG projekt mintaterve egy ugródeszka. Októberben Burgas város képviselői és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai Sepsiszentgyörgyre látogatnak, ahol Sepsiszentgyörgy Önkormányzata által szervezett migrációs fórumon vesznek majd részt.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27154    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem