2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Rajtol a Sepsinet

December végén indul a www.sepsinet.ro honlap, melyet Sepsiszentgyörgy Önkormányzata hozott létre azzal a céllal, hogy a városból elszármazottak közösségét erősítse, segítséget nyújtson a külföldről hazaköltözött fiataloknak az itthoni boldogulásban és ösztönözze a kivándorolt szentgyörgyiek hazatérését.

A honlap a YOUMIG – A fiatalok nemzetközi vándorlásának hatásai, intézményi eszköztár és együttműködési csatornák fejlesztése című nemzetközi projekt keretében valósul meg, melyet az INTERREG Duna Transznacionális Program 2014-2020 finanszíroz.
A projekt 2017 januárjában kezdődött és 2019 júniusáig tart, a 16 partner között kutató intézetek, statisztikai hivatalok, egyetemek és önkormányzatok képviseltetik magukat, nyolc Duna-menti ország 16 partnerrel közösen a fiatalok (15-34 év) nemzetközi vándorlásának hatásait vizsgálja. A projekt célja olyan eszköztár biztosítása az önkormányzatok részére, amely fel tudja venni a lépést a kivondorlás jelenségével, a fiatalok elvándorlásával.

A www.sepsinet.ro honlapon a külföldről hazaköltözött fiatalok történeteit jelenítjük meg interjúk, cikkek és videók formájában, melyek ízelítőt nyújtanak az egyéni hazaköltözések történeteiről. Az oldalra olyan hírek kerülnek fel, amelyek érdekelhetik a kivándorolt fiatalokat, és hasznosak lehetnek azok számára, akik a hazaköltözésen, de akár egy rövid időszakra való hazalátogatáson gondolkodnak. A honlapot színesíti a helyi intézményvezetőkkel készülő interjúsorozat, valamint a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség által kínált álláslehetőségek listája.

A honlapon egy folyamatosan frissülő virtuális egyablakos rendszer adatbázisa is elérhető, amely a külföldről hazaköltözött fiatalok (és nemcsak) információs pontjaként jelenleg is működik a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató irodájában. A külföldről érkezők ingyenes tájékoztatást igényelhetnek a hivatalos okiratok ügyintézésével kapcsolatban, illetve egészségügyi, oktatási, kulturális, valamint gazdasági szolgáltatásokról.

A kétnyelvű honlaphoz egy Facebook és egy Instagram oldal is fog társulni, mely folyamatosan frissül és jövő év elejétől még több tartalommal várja látogatóit.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 114055    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem