2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Pályázati procedúra nyitóeseménye

December 3-án, a sepsiszentgyörgyi innoHub Vállalkozói Inkubátorház emeleti konferenciatermében került sor a SEPSI Helyi Akciócsoport Egyesület (SEPSI GAL) pályázati procedúrájának hivatalos nyitóeseményére. A projektbemutató találkozó Antal Árpád polgármester, és Tóth-Birtan Csaba, a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület elnöke nyitotta meg.

A polgármester elmondta, két évvel ezelőtt, mikor a választási kampányban elhangzott, hogy a következő városvezetés mandátuma a mélyszegénység felszámolásának jegyében fog zajlani, sokan kétkedve fogadták az ígéretet. Egyrészt mert nem hiszik az emberek, hogy a szegénységet fel lehet számolni, másrészt pedig azért, mert nem feltétlenül támogatják azt, hogy az önkormányzat saját kereteiből a kirekesztettségben élők felzárkóztatására áldozzon.

Antal Árpád szerint azonban az Őrkő, és a másik két hátrányos helyzetű városi övezet - a Csíki negyed és Szépmező gondjai a település problémája is részben, így ha a felzárkóztatás irányába teszünk lépéseket, egész Sepsiszentgyörgy érdekében cselekedünk.

A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a rengeteg feladat meghaladja az önkormányzat lehetőségeit, ezért fontos előrelépést jelentett, hogy a magyar elnökség alatt sikerült bevinni, integrálni a roma felzárkóztatás problémakörét az Európai Bizottság fejlesztési mechanizmusába. Így nyílt lehetőség arra, hogy még a folyó uniós ciklusban pályázzanak, és forrásokat rendeljenek a fejlesztési elképzelésekhez. Antal reményét fejezte ki, hogy a 2021-2028-as ciklusban is lesz lehetőség pályázni, és folyatni lehet a felzárkóztatási programokat.

Majd hozzátette, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat önmagában kevés ezek megvalósítására, ezért együtt-gondolkodásra és -cselekvésre van szükség azokkal a helyi szervezetekkel, akik már többéves tapasztalattal dolgoznak ezen a területen. Ez egy hosszabb, nehéz és kevés látványos változás ígérő tíz éves folyamat lesz, de mivel a különböző civil szervezeteknek köszönhetően a szaktudás a rendelkezésre áll, bizakodó a partnerségben készülő feladatvégzést illetően.

Ezt követően Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, egyben a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület elnöke vette át a szót. Mint mondotta, egy komoly és ígéretes projekt koordinálásra vállalkozott az Egyesület, aminek már a tervezési folyamata is a kirekesztett településrészek közösségi képviselőivel közösen történt. Részben ennek köszönhetően nyert a pályázat, mivel az abban foglalt intézkedések egy hosszas egyeztetési folyamat során körvonalazódtak. Tóth-Birtan szerint ez is jelzi, hogy elkötelezett emberek alkotják a projekt végrehajtásának gerincét, reméli, hogy a stratégiában foglalt intézkedések hasznára és javára válnak a városnak.

A SEPSI GAL Egyesület elnöke hozzátette, a felzárkóztatási program sikere nemcsak a nyertes pályázatba foglalt infrastrukturális befektetéseken múlik, hanem szükség van a társadalmi kirekesztettségben élőkkel szembeni előítéletek lebontására is. Ez legalább ugyanolyan fontos feladat, és a most induló munkafolyamat erre is lehetőséget biztosít, így a SEPSI GAL Egyesület remélhetőleg hozzájárul a városban élő közösségek közti különbségek eltűnéséhez, azok egymáshoz való közeledéséhez is.

A projekt fenntarthatóságát illetően Tóth-Birtan kijelentette, az Egyesület nemcsak 2023-ig, a projekt befejezéséig gondolkodik, hanem ezen túl más forrásokat is igyekeznek becsatornázni a hátrányos helyzetű városrészek felzárkóztatásához. Ebben a önkormányzat is a segítségükre lesz, sőt az már önmaga is pályázik a 4-es tengely mentén a SEPSI GAL által megvalósuló fejlesztéseket kiegészítő, komplementer beavatkozásokra, például az Őrkő víz- és csatornahálózatának bővítésére, sportpálya kialakítására, Szépmezőn óvoda építésére, a Csíki negyedben pedig egy közpark megújítására.

A pályázati procedúra bemutatása:

A nyitóbeszédek elhangzása után Veres-Nagy Tímea projektmenedzser a meghívott potenciális partnerszervezetek képviselőivel ismertette a jövő év - 2019 februárjában, áprilisában és júniusában kiírásra kerülő pályázatokat, határidőket, értékelési szempontokat, egyszóval az egész procedúra formai és adminisztrációs folyamatát. Összesen 6.625.000 (+ 375.000 működési költség) eurós keretet 3 pályázati kiírás keretében tervezi a Sepsi Helyi Akciócsoport meghirdetni: 2019. február, április és júniusában.

A pályázati útmutató bemutatása közben elhangzott, a pályázati kiírásokat egy konzultációs időszak fogja megelőzni, melynek keretében igyekeznek rendezni a pályázók számára a még tisztázatlan kérdéseket és problémákat. Ezt követően Veres-Nagy részleteiben ismertette a kiírások tartalmi elemeit, a különböző intézkedéseket és azok mutatóit is, majd a jelenlévők kérdéseire válaszolt a kialakult beszélgetésben.

 

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 91776    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem