2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
A 2017-es önkormányzati év számokban

Összegeztük számokban a 2017-es önkormányzati évet, és bár maradt megvalósítani való álom és terv, megoldani való probléma, mégis van okunk büszkék lenni a 2017-es évre, már csak ha az újonnan felépült Sepsi Arénára, a tavaly újraindított mozira, a Bevezetés a sportban program elindítására, vagy a Gyöngyvirág utca teljes felújításánának befejezésére gondolunk. De az újonnan megvalósult terevek mellett folyamatosan mozgásban tartja az önkormányzat a várost, a kulturális intézmények biztosítják az előadásokat, rendezvényeket, a sportlétesítmények a szabadidős és sport foglalkozásokat, a városi kertészet a folyamatos karbantartási munkálatokat, csak hogy néhányat említsünk azkból a szolgáltatásokból, amelyeket a tavaly is biztosított Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala.



Évértékelő sajtótájékoztatóval zárta a 2017-es évet Antal Árpád András polgármester, aki kiemelte, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata számos olyan szolgáltatást lát el, amely nem lenne föltétlenül egy közigazgatási egység feladata, viszont piaci szereplő hiányában fel kell vállalja azokat. Épp ezért, egy éves költségvetési keret beosztásakor ezeknek a szolgáltatásoknak a biztosítását is figyelembe kell venni, még akkor is, ha ennek következtében máshonnan kell forrásokat elvonni.

A piaci szereplők hiányában felvállalt szolgáltatások például a mozi, a városi strand, a sugásfürdői szabadidő központ, vagy épp a naperőmű park.

 

Sepsiszentgyörgy önkormányzata ugyanakkor 5 kulturális intézményt tart fenn: a Kónya Ádám Művelődési Házat, a Tamási Áron Színházat, az M Studió Mozgásszínházat, a Cimborák Bábszínházat és az Andrei Muresanu Színházat. Emellett például megszerezte és felújította a Bene-házat, amelyik a Vadász múzeumnak ad otthont. Nyilvánvalóan ezeknek az ajánlatoknak a magas minőségen való biztosítása nem csak anyagi, hanem óriási humán erőforrás allokációt is jelent.



Az új Pénzügyi törvénykönyv módosításának értelmében Sepsiszentgyörgy önkormányzata mintegy 7 millió lejjel kevesebb költségvetésből gazdálkodhat az új évben, viszont számtalan pályázat áll előkészítés alatt, amelyek számottevő kiegészítést jelentenek majd a városi megvalósítások finanszírozásában. A polgármesteri hivatal arra törekszik, hogy a pályázatokhoz szükséges önrészeket előteremtse.

Nézzük 2017 megvalósításait számokban.

Az év egyik legjelentősebb megvalósítása a Művész Mozi by Cityplex elindítása volt. Az elmúlt 11 hónap során közel 220 filmet vetítettek, összesen 2097 vetítés során, amelyen 36.570 néző vett részt.

 

A városi strand működtetése sem magától értetődően önkormányzati hatáskör, de Sepsiszentgyörgyön városi fenntartásban működik. A 2017-es év során 26.000 jegyet adtak el, aminek fele gyerekjegy volt, ez kegészült még 1600 nyugdíjas jeggyel.

  

A sugásfürdői szabadidő központba 6769 bérletet váltottak az emúlt évben. A Naperőmű park augusztus 23-a óta működik és azóta 800.000 kilówatt energiát termelt, amelynek értéke 120.000 lej.



A Bene-ház városi tulajdonba való kerülése és felújítása nyomán létrejött Vadászmúzeum 2017-ben közel 9000 látogatót vonzott, számos rendezvény és gyermekfoglalkozás színhelye volt.

  

Az elmúlt év másik nagy megvalósításaként a Sepsi Arénát említette a polgármester, amelynek építését 2017-ben fejezték be és ősszel indult el teljes programmal, azóta helyet adott már néhány kulturális és egy egyházi rendezvénynek, valamint számtalan sporteseménynek. Elindult a Bevezetés a sportba című gyermekfoglalkoztató program, amelynek keretében mintegy 20.000 látogatót fogadott az Aréna, hetente nagyjából 1800 5-8 év közötti gyermeket. A Magyar Opera előadásain 2500 néző volt előadásonként, míg a Sepsi SIC kosárlabda mérkőzésein átlagban 1500 nézővel számoltak, a görög Olympiacos Pireus elleni mérkőzést leszámítva, ahol rekordszámú, 2700 néző szurkolt kedvenc csapatának. A városvezetés döntése értelmében, gyermekek díjmentesen járhatnak mérkőzéskre, ez is egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel a fiatalok sportolási kedvét szeretnék meghozni. Az Arénát bérelni is lehet, ezen a tevékenységen keresztül közel 600 látogató töltött  időt a sportlétesítményben.

A régióban minden bizonnyal a leggazdagabb kulturális élettel rendelkező város, Sepsiszentgyörgy öt kulturális intézményt tart fenn önerőből, amely kiegészül az intézmények saját bevételeivel.

A Tamási Áron Színház keretein belül működik az M Studió Mozgásszínház, valamint a Cimborák Bábszínház. A Tamási Áron Színháznak 2017-ben 5 bemutató előadása volt és 7 felújított előadása, ez 87 alkalommal játszott előadást jelentett az elmúlt naptári évben, bár az évad folytatódik. Összesen mintegy 11587 néző látta a színház előadásait Sepsiszentgyörgyön, és a 10, kiszálláson játszott előadás 4374 nézőt vonzott.

A Cimborák Bábszínház keretében 2017-ben 84 előadást játszottak kicsiknek és kamaszoknak, mintegy 11840 néző előtt, amely számban benne van 5 fesztiválon való részvétel az országban és külföldön egyaránt. A Bábszínháznak köszönhetjük, hogy a sepsiszentgyörgyi gyermekek 17 vendégelőadást láthattak itthon, ezekre közel 1900 néző volt kíváncsi.

Az M Studió Mozgásszínház 3 új bemutatóval jelentkezett 2017-ben, valamint 5 előadást tart programon az előző évadokból, ez összesen 45 alkalommal játszott előadást jelent, amelyből 31 alkalommal Sepsiszentgyörgyön, 14 alkalommal pedig kiszállások során játszottak Romániában és külföldön. Az elmúlt évben került megszervezésre a második Flow nemzetközi mozgásszínházi fesztivál is.

Az Andrei Mureșanu Színház 6 bemutatót tartott az elmúlt egy évben, a felújítottakkal együtt 14 különböző előadást ajánlottak a nézőknek. Részt vettek egy 10 városos országos turnén, valamint 10 országos és 2 nemzetközi fesztiválon, egyet itthon is szerveztek. 2017 őszén zajlott a második DbutanT színházfesztivál, amely pályakezdő rendezőket vonultatott fel Sepsiszentgyörgyön. A kiszállások és a fesztiválok összesen közel 11.000 városon kívüli nézőhöz juttaták el a színház és a város hírét.

  

  

A Kónya Ádám Művelődési Ház 2015 óta a városi kulturális rendezvények főszervezője, és mint ilyen, az előző programjaikkal kiegészítve 44 eseményt, 351 önálló programpontot ajánlottak mintegy 60.000 résztvevőnek, nyilván ebből a legtöbb résztvevőt a Szent György Napok városünnep vonzott.



Az éves megvalósítások sorából nem hiányozhatnak az infrastrukturális beruházások sem. Fontos eredményként értékelte Antal Árpád polgármester a volt Romtelecom épületének megvásárlását, amelyhez elővásárlási jogot kértek és kaptak, ennek eredményeképpen az épület önkormányzati tulajdonba került 2017-ben.

Kisebb léptékű, de hasonlóan fontos beruházásnak számít, hogy Kilyénben elkészült a ravatalozó, 2018-ra pedig szotyori ravatalozó építését tervezik. Felújításra kerültek járdák és sétányok, a 105-ös tömbház körüli járdaszakasz, a Hőközpont sétány körüli járdaszakasz, valamint az Egészség és Ifjúsági sétányok közötti szakasz. A közterületek karbantartása és szépítése folyamatos munkát vesz igénybe, ezekből szinte az év minden napjára jut valamilyen apróbb beavatkozás.

A Gyöngyvirág utca, a Testvériség utca és az 1918. December 1. Utca Olt-híd és jelzőlámpák közötti szakaszának felújításait befejezték és megnyitották a forgalom előtt. A közszállítás terén a MultiTrans Rt. részesült támogatásban: újabb, használt buszokat vásároltak 2017-ben, ugyanakkor folyamatban van a Mobilitási terv megpályázásához szükséges dokumentáció előkészítése, amelynek egyik eleme a villanyárammal működő, teljesen új autobuszok beszerzése is.

  

Beüzemelték a 2017-es év végén az új központi korcsolyapályát, amely újabb és nagyobb, mint az előző években használt pálya, egy 20 x 40 méteres tér áll most a korcsolyázók rendelkezésére, akik a nyitás pillanatától fogva folyamatosan kihasználják ezt. A korcsolyázással kapcsolatos fejlesztések azonban nem állnak itt le, hiszen zajlanak az építkezési munkálatok a Sepsi Aréna melletti fedett jégpálya elkészítésére vontkozóan is, az előzetes tervek szerint februárban ez is elkészül.

  

Kívánjuk, hogy a 2018-as év ennél is több megvalósítást és fejlesztést hozzon városunknak, és kívánjuk, hogy a létrehozott, felépített, felújított létesítményeket lakják be, és használják Sepsiszentgyörgy polgárai! Köszönjük az önkormányzat és az alárendelt intézmények minden munkatársának a tavalyi év munkáját! A lakosoknak köszönjük a munkálatok alatti türelmüket, illetve, hogy vigyáznak és szeretik városukat.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 73503    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem