2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
MANUS konferencia és kerekasztal az őrkői cigány közösség helyzetéről

Folytatódik a tavaly elindított Manus cigányfesztivál, ám idén szélesebb szervezői és támogatói körrel, valamint új téma köré szervezve. Az idei találkozóra október 13-14. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön, több helyszínen.

A szervezők és a támogatók azzal a céllal álltak össze, hogy egy szakmai konferencia keretében beszélgessenek az őrkői cigány közösség helyzetéről. Ennek értelmében, a találkozón részt vevő meghívottak hazai és magyarországi önkormányzatok, civil szervezetek és roma egyesületek képviselői, akik a saját közösségükben sikeres integrációs programokat valósítottak meg.

A kétnapos találkozó 13-án, pénteken kezdődik egy szabadabb és mégis komoly üzenettel bíró eseménnyel. Délután 16 órakor az őrkői kőbánya melletti legelőn Kálnoky Anna grófnő rendezésében lovastorna előadást láthatunk, amelynek címe Szép, színes világ, avagy miért lopták el a bölöni gazda lovát?
Másnap, október 14-én, szombaton reggel 10 órakor kezdődik a szakmai konferencia és kerekasztal az őrkői cigány közösség helyzetéről Kovászna Megye Tanácsának gyűléstermében. A találkozó délután 17 óráig tart, a szervezők örömmel látnak minden érdeklődőt, aki építő jelleggel viszonyul a sepsiszentgyörgyi roma negyed sorsához.
A találkozó zárásaként egy újabb könnyedebb programponttal jelentkeznek a szervezők, és szombat este 19 órától az Anirosz, magyarországi, autentikus cigányzenét játszó zenekar koncertjét hallhatjuk a Sugás vendéglőben.

A Manus szakmai konferencia és kerekasztal az őrkői cigány közösség helyzetéről című eseményt az Amenkha egyesület, a SpeedHelp egyesület, a Lármafa egyesület és a Helyi akciócsoport szervezik Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa és Kálnoky Anna grófnő támogatásával.



 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23482    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem