2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
A kortárs kultúra színe-java az 5. pulzArton

Színházi, irodalmi, zenei és képzőművészeti produkciók sora hozott pezsgő, friss energiákkal teli lendületet Sepsiszentgyörgyre augusztus 31-e és szeptember 3-a között. Idén erős nemzetközi jelenlét jellemezte a pulzArt fesztivált, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból, Lengyelországból, Ausztriából, Japánból és Magyarországról érkeztek vendégek, de hazai művészek is jelen voltak.

Fotó:  Kristó-Gothárd Hunor

Klasszikus japán hangzást idéző csengőjáték itatta át a Tamási Áron Színház nagytermét vasárnap este a zárókoncerten. A Tokyo Sound Land telt ház előtt lép színpadra. A trió két tagja Ametsub és Anchorsong. Egyikük, Anchorsong volt jelen, ez utóbbi DJ és producer visszatérő vendég a fesztiválon. Fellépésüket kiegészítette a sepsiszentgyörgyi String Quartet vonósnégyes, míg a vizuális részt Bordos László Zsolt biztosította, így vált egyedi és megismételhetetlen produkcióvá az ötödik pulzArt kortárs összművészeti fesztivál zárókoncertje. Maga a muzsika izgalmas egyveleget képezett a hagyományos és DJ vonal, a keleti és európai hangzás közt. Szellemiségében pedig jelezte a fesztivál törekvéseit: megismertetni a kortárs művészeti irányzatokat, összeegyeztetni, találkozási lehetőséget nyújtani a különböző kultúráknak, teret adni a műfajok közti átjárásnak, kísérletezésnek.

 
Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A fesztivál kétségtelen kedvencévé vált az Ernelláék Farkaséknál című lakásszínházi produkció és az azonos címet viselő film, a közönség mindkét változatban láthatta, és sokan érdeklődtek a találkozó iránt is, ahol az alkotók elmesélték, nem akartak közéleti problémákkal foglalkozni, sokkal inkább az volt a céljuk, hogy mindenkit közvetlenül érintő témákat, család- és párkapcsolati kérdéséket feszegessenek. Hajdu Szabolcs rendező ennek a hogyanját is meghatározta: úgy kell beszélni ezekről a dolgokról, hogy közben lebomoljon a fal a nézők és a színészek között, mert csak így lehet igazat beszélni.

Fotó: Vargyasi Levente

Teljesen más világot képviselt a Franciaországból érkező, Hakanaï című táncperformansz, amelyben a digitális művészet és a színházi világ ötvöződött, azonban a mozgókép nem kiegészítette az előadást, hanem aktív részese, szereplője volt annak. A képzelet és valóság határán táncolt fizikailag és átvitt értelemben is Akiko Kajihar, mozdulatai a japán haiku apró egységeiből inspirálódtak, megmutava az emberi elme és a természet elemi erejét.

Fotó: Henning János

Az 5. pulzArt egyik zenei fénypontjának számított a Tanzániából származó, Nagy-Britanniában élő Lulu James, aki rendkívüli hangjával, páratlan energiájával, kedves, megkapó lazaságával nyűgözte le hallgatóságát. Az énekesnő nemcsak énekével, hanem mozdulataival, testtartásával is színezte a zenei élményt, könnyedséggel, természetességgel átitatva a teljes produkciót.


Fotó: Vargyasi Levente

Zenélni mindenki tud, csak ki kell tárnia a kezét és kinyitnia a szívét, ennek a gondolatnak a mentén tartották fogalkozásaikat a Bélaműhely zenekar tagjai, szombaton hangszereket készítettek, vasárnap karmesterjátékba vonták be a gyerekeket. Ugyancsak gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szólt a brit Finger & Thumb Theatre A rút kiskacsa című árnyjátéka, amely szerethető módon, sok humorral, vizuális finomsággal fűszerezve mesélte el a kecses hattyúvá felnövő kiskacsa történetét.

   Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

A fesztivál irodalmi programkínálatában mindennapra került csemege, amelyre a nagyközönség is vevő volt. Peer Krisztián, Florin Iaru, a Magyar Íróválogatott tagjai, Ágoston Zoltán, Farkas Zsolt, Kiss Tibor Noé, Kukorelly Endre és Nagy Dániel, valamint Szabó Róbert Csaba igencsak különböző írói világot képviselnek, de a pulzArton jól megfért egymással a fekete Dacia és a focirodalom, a társadalmi szatíra és a mélyre ható önreflexió is. A társadalomtudomány irányába is nyitott idén a fesztivál, összeesküvés-elméletekről, posztkapitalista forgatókönyvekről és az iszlámkultúráról is tartottak előadást.

Fotó: Bede Kincső


Fotó: Vargyasi Levente

A pulzArt összművészeti fesztivál sűrített hangulati esszenciáját jelentették az esti, éjszakai bulik, ahol mindenkiben kavarogtak még az aznapi irodalmi találkozó, színházi előadás, kiállítás gondolatfoszlányai, élményei. De ugyanakkor markáns zenei világot képviselő dj-k vezették a bulizókat, itt volt az Ausztriából érkező Kimyan Law és a németországi Persian Empire is.

  Fotó 1: Kristó-Gothárd Hunor, Fotó 2: Bede Kincső

A négynapos fesztivál 70 meghívott művészt fogadott és 32 programpontot kínált, amelyek közül a legnépszerűbb a Magma Kortárs Kiállítótérben megtekinthető Spidron térvetítés volt, ezt közel félezren látták.

  

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor


▶Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
▶Társszervezők: Bod Péter Megyei Könyvtár, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, Tone Troopers Audio-Vizuális Egyesület
▶Partnerek: Kovászna Megye Tanácsa, Háromszék Táncegyüttes, Tamási Áron Színház, M Studio Mozgásszínház, Cimborák Bábszínház, Andrei Mureșanu Színház, Erdélyi Művészeti Központ, Lábas Ház, MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Kónya et Kónya Ponopol, Köntés Pincegaléria, Tein Teaház



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23844    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem