2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Újabb utcákat és egy iskolát újítanak fel kormánypénzből Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy önkormányzata sikeresen pályázott kilenc utca és egy iskola felújítására, az utcák egy részében már zajlanak a munkálatok. A Fejlesztési Minisztérium elfogadta azt az infrastrukturális pályázatot, amely 9 sepsiszentgyörgyi utca korszerűsítését és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum főépületének felújítását tartalmazza a 2017-es évre.

Ahogy július 10-i rövid internetes bejegyzésünkben már írtuk, a minisztériumi támogatásra március óta vár az önkormányzat, így a haladás érdekében magára vállalta többek között a Gyöngyvirág utca felújítását is, ahol az alap aszfaltrétegezés után elkészült a járda is, és már csak a koptatóréteget kell ráönteni az úttestre. Utóbbi egy egyhetes munka lesz, ami után az utcát visszaadják a városi forgalomnak.

A Gyöngyvirág utca eddigi felújítási munkálatait az önkormányzat saját költségvetésből fedezte, a hátralevő koptatóréteg leterítése azonban nem csekély összeg, ezért is várt vele a polgármesteri hivatal mostanáig, hogy állami költségvetésből finanszírozhassa ezt a végső munkálati fázist.

A Fejlesztési Minisztériumtól kapott pénzkeret a következő kilenc utca felújítását teszi lehetővé: 

  • Gyöngyvirág utca
  • Kós Károly utca
  • Testvériség utca
  • Kertész utca
  • László Ferenc utca
  • Fecske utca
  • Ifjúság sétány
  • Váradi József utca
  • Sas utca

Jó hír, hogy a minisztérium ígérete szerint a későbbiekben is lesz lehetőség utcakorszerűsítési igénylista beküldésére.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 28901    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem