2024. április 16., Kedd
Hírarchívum
Antal Árpád: Erős közösség áll mögöttünk
Antal Árpád András polgármester megköszönte a székelyföldi és sepsiszentgyörgyi polgároknak a vasárnapi európarlamenti választásokon való nagyarányú részvételüket és felelős magatartásukat.

„Kovászna megyében egyetlen kormánypárt sem érte el nemhogy az öt, de a négy százalékos választási eredményt sem, mégis ők azok, akik inkompetens vezetőket neveznek ki a helyi intézmények élére” – nyilatkozta Antal.


Fotó: Henning János

A szociológus végzettségű Antal szerint ha tisztességesek lettek volna a romániai választások, akkor az RMDSZ nem három, hanem négy képviselőt küldhetett volna Brüsszelbe.

Antal azt is elmondta, véleménye szerint az őszi államelnöki választásokon a magyarság lesz a mérleg nyelve, és olyan ember lesz Románia elnöke, aki a magyarság számára is hiteles üzenetet tud megfogalmazni.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 22940    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem