2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Kosárpalánkok a jövő kosárlabda generációjának!

A Háromszéki Közösségi Alapítvány 2015 szeptemberi Tekerj egy jó célért! akciójának célja az volt, hogy Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával közösen a város különböző lakónegyedeiben kosárlabda palánkokat szereljenek fel. Az akció előtt megkérdezett lakosság ugyanis fő prioritásként jelölte meg a kosárpalánkok létesítését, nem véletlenül, hiszen a város Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata példaként szolgál számos sportkedvelő fiatal és gyerek számára.

Fotó: Toró Attila

A cél megvalósításáért tavaly 319-en tekertek 8920 kilométert, és a begyűjtött 12 ezer lejből az alapítvány ez év februárjában megvásárolta azt a 8 darab kosárlabda palánkot, amelyből előzetes tulajdonos társulási egyeztetések (figyelembe véve a lakossági fogadókészséget) alapján hármat a Csíki negyedben, a többi ötöt pedig a következő játszóterekre szerelnek fel:  

  • Hófehérke óvoda környéke (Szemerja)
  • Ág utca és Nicolae Iorga közötti játszótér (Penny környéke)
  • Domb utcai edzőpark (Szemerja)
  • Lendület sétány (Állomás környéke)
  • Nicolae Iorga utcai edzőpark

A fenti helyszínek kijelölésében fontos szempont volt az is, hogy honnan jöttek a tekerők, hiszen ők aktívan és anyagilag is hozzájárultak ahhoz, hogy ezeket a kosárpalánkokat az alapítvány megvásárolhassa.
Tóth-Birtan Csaba Sepsiszentgyörgy alpolgármesterének tájékoztatása szerint a helyi tanács már elfogadta a Háromszéki Közösségi Alapítvány adományozó levelét, amellyel az alapítvány az elmúlt években vásárolt kültéri kondipark eszközöket és a kosárpalánkokat az önkormányzatnak ajándékozza. A palánkok megvásárlása és a helyszínek kijelölése után most készül a felszerelési terv, majd az építési engedély elfogadása után a cél az, hogy 2017 tavaszától már kosárlabdázni lehessen az említett 8 helyszínen.

Elképzelések szerint az új kosárpályák impregnált, vízhatlan réteggel bevont fa alapú lemezből készülnek, ami sportjátékokra kiválóan alkalmas.

Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány igazgatója bízik abban, hogy ezek a palánkok sok gyerek álmát valóra váltják, továbbá kezdeményezésük a várost is szolgálja, amely ezáltal biztosítani tudja a helyi kosárlabda utánpótlást.
Az alapítvány éves programjaként a Tekerj egy jó célért! akció a közösségi érzést, a közösségi dolgok iránti felelősségvállalás szemléletét népszerűsíti. A tény, hogy évről évre egyre többen vesznek részt akcióikban, visszaigazolják az alapítvány eredeti elképzelését, miszerint egy közös cél aktív összefogásra készteti a városlakókat.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pedig továbbra is támogat minden hasonló civil kezdeményezést.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27146    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem