2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
White Betty koncert Sepsiszentgyörgy Főterén

Újra a zene keríti hatalmába Sepsiszentgyörgy új főterét. Ezúttal a három tagú White Betty nevet viselő zenekar csap a húrok közé, sajátos stílust adva zenéjüknek. A barátságos és vidám hangulatú együttest július 27-én, szerdán este nyolc órakor hallgathatja meg a közönség. A közismert daloknak más hangzást adva, igazi kikapcsolódást jelent a White Betty zenekar koncertje.

A White Betty (barátoknak Kifehéredett Betty) zenekar igencsak fiatal kezdeményezés, ám a tagok annál tapasztaltabbak a koncertezés terén, olyan neves előadókkal játszottak már együtt, mint Földes László (Hobo), Ferenczi György, A. G. Weinberger, Taxi zenekar, Jeszenszky György, Juhász Gábor, hogy csak párat említsünk.

A csapat tagjai (Tinca Teddy – gitár, ének, Kerezsi Csongor – basszusgitár, Kovács Zsolt– cajón) megfelelő alázattal nyúlnak a dalokhoz, ám a játékosságról, kreativitásról sem feledkeznek meg, ezáltal új köntösbe öltöztetik a közismert alkotásokat, saját értelmezésben adják elő ezeket.

A csapat főképpen a saját szerzemények népszerűsítése mellett tört lándzsát, de populárisabb stílusok közismert zenészeinek, zenekarainak alkotásait is szívesen átdolgozza igényesen (hogy csak pár példát említsünk: George Gershwin, Jimi Hendrix, The Beatles, John Mayer, Jamiroquai). A különféle zenei stílusokat a sepsiszentgyörgyi hármasnak sajátos előadásmódban sikerült homogén produkcióvá kovácsolni.

Saját dalaikban az őket körbevevő emberekről, helyzetekről énekelnek, de az sem ritka, hogy produkciójuk során „becsukják a szöveges­füzetet”, és aznapi történetet elevenítenek fel rögtönzésük során, netán egy­egy populárisabb számon belül kalandoznak el a dal szövegvilágában addig „ismeretlen tájakra”. Ha részt szeretne venni egy képzeletbeli utazáson, ahol a közismert dalok másképp szólnak, mint ahogy ezekhez a nagyközönség hozzászokott, akkor önnek a White Betty produkcióján a helye!
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27302    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem