2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Korniss Péter fotókiállítása június 22-ig látogatható

A legnagyobb élő magyar fotóművészként számon tartott Korniss Péter alkotásai június 22-ig tekinthetőek meg Sepsiszentgyörgyön, a Lábas Ház kiállítótermében, hétköznapokon 10–14, illetve 15–17 óra között.

Korniss Péter ars poeticájához híven megörökít. Megörökít, és teremt. Érzéseket, érzelmeket, viszonyulásokat teremt a befogadóban, egy összetett képet az általa féltett-óvott világról – véli Tóth Gödri Iringó művészettörténész. A Lábas Házban kiállított fényképek azt a paraszti világot láttatják, amelyek fényképezőgép után kiáltanak. Ez a világ, melyről Korniss 1967-ben úgy gondolta, hogy el fog pusztulni, fennmaradt. Magára vonta a modern idők másságait, kialakított egy sajátos együttélést, a régi és új néha kissé megmosolyogtató keveredését, mely erőteljesen hat a befogadóra. Az alkotó pedig soha nem titkolta, hogy számára az a fotográfia, ami hatással van az emberre.

A fotográfus sok közösségbe gyakorlatilag családtagként járt vissza évről évre, megőrizve nem csak Szék, de az idők során Erdély, valamint Moldva és Gyimes még hiteles paraszti hagyományos világát. A hatvanas évek végén a magyarországi néprajzkutatók is felfigyeltek fotóira: sokakban még az is felmerült, hogy a képen szereplő emberek csak a fotózás kedvéért öltöztek be, holott azokon minden élő és autentikus volt az utolsó használati tárgyig.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Lábas Ház, Országos Képzőművész Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókja. Partner: Budapesti Várfok Galéria.

 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29712    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem