A vizualitás meghatározza a mindennapokat, érdemes odafigyelni arra, hogy mit látunk a világból – vélik a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa sorozat negyedik állomásának, a Kép évének szervezői. Az év mottója – képesnek lenni képben látni és láttatni – szépen összecseng a magyar fotográfia legnagyobbjaként számon tartott Korniss Péter ars poeticájával. Korniss személyes hangon, sok együttérzéssel beszél egy olyan világról, amelynek fényképezésére több mint negyven évet szentelt. Életművének gyöngyszemeit mutatja be a Lábas Házban berendezett kiállítás, amely a budapesti Várfok Galériával együttműködésben jön létre. Május 24-én, kedden este 19 órától Tóth Gödri Iringó művészettörténész nyitja meg a tárlatot, melyet a művész jelenlétével is megtisztel.
„Minden akkor kezdődött, amikor visszatévedtem a múltba”
A sors fura fintora, a történelem alakulása terelte a fotográfusi pályára, hogy nevét mára az egyik legismertebb élő kortárs magyar alkotóművészként tartsa számon a világ. Korniss Péter első magyarországi egyéni kiállítása 1974-ben nyílt meg a budapesti Műcsarnokban, amit azóta a világ különböző városaiban (pl. New York, Amsterdam, Koppenhága, Riga, Prága, Párizs, Helsinki, Quito) megrendezett számos tárlat követett. Az amszterdami World Press Photo tanácsadó testületének tagjaként, Kossuth-díjasként, a legrangosabb nemzetközi folyóiratoknak – National Geographic, GEO, Fortune, Time, Avenue, Epoca dolgozik. Fotográfiái a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a franciaországi Musée Nicephore Niépce és a bradfordi National Media Museum gyűjteményében találhatók meg.
A kolozsvári születésű, Magyarországra települt, 1956 miatt a jogi pálya elől elvágott fiatal Korniss nem akart fotós lenni. A véletlen hozta úgy, hogy balettet kellett fotóznia. Ott volt a Pécsi Balett születésénél. Végigkövette a legendás Huszonötödik Színház éveit. Kilenc évig volt a Színház című folyóirat képszerkesztője. A néptánc fotózásán keresztül jutott el egyik fő témájához, Erdélyhez, és kezdett el foglalkozni a paraszti kultúra fényképezésével, eltűnésének, átalakulásának megörökítésével. Első alkalommal, 1967-ben Novák Ferenc koreográfus vitte el a Kolozsvár melletti Székre. A megőrzött pillanatok később színházi előadások képeinek ihletőivé lettek. Szigeti Károly egyik előadásában a színpadi siratás jelenetét például teljes egészében egy temetésen lévő parasztasszonyok témájú fotográfiából komponálta meg. Ezek Korniss Péter életrajzának főbb állomásai a színház felől nézve. Az előadóművészetek dokumentálását is ugyanazzal az emberi és szakmai alázattal végezte, mint ami a falvak élő közösségeinek megörökítési szándékban kiolvasható.
A fotográfia ajándék
Korniss nem egyszerűen dokumentált, sőt, saját bevallása szerint nem is kívánt tudományos igénnyel dolgozni. Azonosulva a saját maga elé kitűzött feladattal azt az embert, illetve azokat a közösségeket örökítette meg éveken keresztül, akik még a természettel éltek együtt annak minden áldásával és gyötrő nehézségével. Modelljeit a kezdetektől annyira becsülte, hogy sosem szolgáltatta ki őket semmiféle ideológiának és koncepciónak. Úgy fényképezte a szlovákiai parasztasszonyt, a csökölyi fehér gyászt, Erdély és Bukovina magyar és román falusi népét, ahogyan azok éltek és dolgoztak, és ahogyan ő érzékelte - egyre közelebbről és egyre mélyebbre látva. Dokumentarista eszközökkel ugyan, de saját élményeit adta át a szemlélő számára, majd ezt az időszakot két könyvben, az Elindultam világ útján (1975) és a Múlt idő (1979) című albumokban összegezte.
Portréi és életképei egyaránt emberközeliek, a befogadó ott érzi magát a helyszínen, a megörökített emberek között. „ A fotográfia ajándék, hogy megörökíthetjük a legtünékenyebbet is, az embert - abban a világban, amelyet maga teremtett és éltetett.”- írja 1998-ban a Leltár c. kiadványban. Korniss munkássága során gyakran tért vissza előzőleg már megismert falvakba, újra felkeresett régi helyszíneket, hogy újra megtapasztaljon és megörökítsen. Látta a világnak a változásait, és nem hagyta figyelmen kívül azokat. Képeit éppen az teszi hitelessé, hogy megértette az idők változását, és jelen tudott maradni a bemutatott pillanatban. Még a vigyázzban álló komoly férfi portréján a „divatos” falióra és a népi kerámiák bizarr díszletében is érezzük, hogy a fényképész és alanya nem közömbös idegen egymás számára, kölcsönösen tisztelik egymást.
„Mindig szerettem dolgozni, és mindig nagyon élveztem is. Az életkor előrehaladtával az ember már érzi, hogy mindez véges – hiszen a fotográfiához jó fizikum kell, jó idegek –, s emiatt még inkább érzi az örömét. Már legalább tíz éve ilyen intenzív örömöt érzek.” - vallja a jövőre 80 éves Korniss Péter.
A kedd esti megnyitóünnepség vendégeit Antal Árpád polgármester és Damokos Csaba képzőművész köszönti. A tárlat június 24-ig látogatható, a Lábas Ház kiállítótérének nyitásrendje hétköznapokon 9 – 17 óráig, szombaton 9 – 14 óráig.
Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Lábas Ház, Országos Képzőművész Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókja.
|