2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
2014-12-25: Színház az egész világ – véget ér a Játék éve

A Játék éve zárásaként az elmúlt napokban több olyan programra is sor került, amely a színházi világ kevésbé ismert arcát mutatta meg. Pénteken délután főleg fiatalokat vonzott a Színházi túra, amelynek során nemcsak a nagyközönség számára ismeretlen helyszíneket, fogalmakat ismerhette meg, de játékba hívták, kipróbálni, megélni, hogy milyen is az a pár pillanat, mielőtt a színész a világot jelentő deszkákra lép. Három turnusban teljes létszámú csoportot vezettek végig a színház láthatatlan oldalán, hogy majd a reflektorfénybe kilépve a kedves néző is megtapasztalhassa a színpadi jelenlét és a taps erejét. Levezetőnek pedig ott volt a közös tea a színészekkel a színházi élet igencsak fontos helyszínén, a büfében. "Alkotóként úgy közelítettük meg ezt az eseményt, hogy milyen a színház más szemszögből. A jó színház működését mindig titok övezi, hogy mi is történik valójában a kulisszák mögött, mi az az erő, energia, amitől jó előadás születik. Ezt a titkot próbáltuk úgy megmutatni, felfedni, hogy közben ne áruljunk el semmit, de a néző megtapasztalja, milyen érzelmi, gondolati szélsőségek pörögnek le egy színészben előadás előtt. Nekem személy szerint csodálatos élmény volt, hogy mindazok, akik részt vettek, a műszak, a kellékesek, öltöztetők, szervezők, színészek, külsős segítők mekkora nyitottsággal fordult a projekt felé" – mondta el Derzsi Dezső, a Tamási Áron Színház művésze, a színházi túra egyik szervezője.


 
Szombaton különleges élményben és jó társaságban volt része annak, aki bejelentkezett a Stimmul szervezésében megtartott gasztróajándék-készítő foglalkozásra. "Szerettük volna a sütés-főzést összekötni a karácsonyi hangulattal, mi hobbiszakácsok vagyunk, tehát nagyon szeretünk sütni-főzni, és hogy érdekesebb legyen a műhely, meghívtunk három színésznőt, hogy vegyenek részt a foglalkozáson. Három csoportunk volt, mindegyiknek más volt a hangulata, de összességében is jól sikerült ez a nap" – tudtuk meg Bagoly Melindától, a gasztróajándék-készítő műhely egyik házigazdájától. Magyarosi Para Imola, Benedek Ágnes, D. Albu Annamária színésznők nemcsak hogy jelen voltak a közös süteménykészítésen, hanem saját recepteket is hoztak. Energiagolyókat, granulát, mézeskalácsot, diós kekszet készítettek el a résztvevőkkel, akik a szépen becsomagolt, egyéni üzenettel ellátott ajándékokat haza is vihették a már jól bevált receptekkel együtt. Szerencsésebbeknek még egy-egy színházi bérlet is került a gasztróajándék mellé.



Zene máshol programra rímeltetve idén Színház másként jelenetet nézhettek végig hétfő délután a Sugás áruház földszintjén a vásárlók. A Tamási Áron Színház öt színésznője, Albu Annamária, Benedek Ágnes, Gajzágó Zsuzsa, Kovács Kati, Pál Ferenczi Gyöngyi spontán módon csalogatta játékba a vásárlókat egy humoros, kicsit ironikus, de sok szeretettel fűszerezett, improvizációval tűzdelt jelenetet mutatva be. Reszkessetek betörők, karácsonyi fényfüzérek, sodrófa és deszka, karácsonyfa, díszek, partvis, felmosó vödör, minden olyan kellék, ami a karácsony előtti nagy készülődéshez tartozik és ami elégséges okot szolgáltat arra, hogy bosszankodjanak, netán pánikba essenek az ünnepre készülődők. "Látva ez a nagy nyüzsgést karácsony előtt, amely egyre kevésbé szól a belső békéről, megpróbáltuk kicsit kifigurázni ezt az őrületes rohanást és hát a Sugás áruház, mint helyszín alkalmas volt erre. Izgultunk nagyon, mert sose próbálkoztunk ilyesmivel, tulajdonképpen provokálni szerettük volna az embereket és meglepően jól fogadták, nyitottak voltak, megálltak, szórakoztak, talán kicsit el is gondolkodtak, ez is volt a szándékunk" – számolt be Benedek Ágnes, a Tamási Áron Színház művésze, a  Színház másként jelenet szervezője.



A Játék éve sorozatot kedd este Henning János fotókiállítása zárja, a tárlaton látható képek a színészi állapot köztes arcait villantja fel. Az Átmenetben című sorozat a Thália metamorfózisa megnevezést is viselhetné. A fényképész az öltöző árnyékából figyeli, amint a Tamási Áron Színház társulatának tagjai újra felöltik hétköznapi önmagukat: a tárlat anyaga a közönség számára ismeretlen és hozzáférhetetlen térben, az öltözőben készült. A kiállítás megnyitóját december 23-án, kedden 19 órától az Új Stúdió előcsarnokában tartják.


Mint ismeretes, Otthon a kultúrában jelszó alatt, négy tematikus év fogja össze a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa kezdeményezést. A most záruló Játék évét jövőre a Hagyomány éve váltja.
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25397    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem