2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Zöld rendezvény lehet a Szent György Napok

Sajtótájékoztató keretében beszélt a városnapok új projektjéről Grubisics Levente, a Szent György Napok fesztiváligazgatója március 12-én, szerdán, amelynek az a végleges célja, hogy „kizöldítse” a városünnepet. Emellett újabb fellépőket jelentett be, és szó esett a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójáról is.

A Szent György Napok pénteki, nagyszínpadi programja véglegesnek tekinthető ugyanis a Grimus és a Tankcsapda mellett az Evilági és a román Vama is koncertezik majd. Az Evilági együttes ízig-vérig helyi produkció, amely többszemélyes változatban látható majd a városnapokon. Grubisics Levente fontosnak tartotta kiemelni, hogy az Evilágival már a zenészpetíció előtt tárgyaltak, tehát nem annak hatására került fel a nagyszínpadra, hanem azért, mert valóban egy odaillő, színvonalas produkció. A kolozsvári Grimus után a Tudor Chirilă vezette Vama lép színpadra, amely az egykori Vama Veche igazi jogutódja. Legutóbb a Perfect fără tine című dalukkal ostromolták a toplistákat, ez a dal pénteken, 21 órától csendül fel az A-színpadon.

Idén is lesz nemzetközi sztárvendégünk, ezúttal Svédországból. A Rednex a 90-es évek pop-folk zenét játszó kultikus zenekara, eredeti felállásban jönnek a Szent György Napokra egy 60 perces koncert erejéig – mondta a fesztiváligazgató. A Rednex leginkább a Cotton Eye Joe című slágerrel vált ismertté, amely akkora hírnevet hozott számukra, hogy sokan amerikai zenekarként kategorizálták őket. Fontos volt, hogy idén is legyenek olyan koncertek, amelyek a diákokat, fiatalokat mozgatják meg, és amelyek trendik is. Szombat este fél kilenctől a B-színpadon a hip-hop zene nagyágyúja, a Punnany Massif énekel – jelentette be Grubisics.

Két helyi műsorral bővül a kulturális hét


Április 27-én, vasárnap a Bod Péter Megyei Könyvtárban az Alba Ecstasy és Nord látványos produkciójára kerül sor, akik nem először szerepelnek a városnapokon. Koncertjük ismét egy élmény lesz mind a közönség, mind a zenészek számára is. A jelenleg népszerű elektronikus zenétől eltérően, a két zenész olyan hangzásvilágot szólaltat meg, ami nem mindennapi, rádiókban igen ritkán hallható, érdekes és mondhatni színes elektronikus zene. Nagy számú szintetizátorok segítségével Alba Ecstasy és Nord legújabb szerzeményeit mutatják be a közönségnek a most készülő lemezeikről.
A második helyi illetőségű előadást Gajai Ágnestől, sepsiszentgyörgyi származású előadótól láthatja a nagyérdemű. Április 30-án, szerda este fél nyolctól az Új Stúdióban Edith Piaf emlékest lesz. A műsor címe Edith Piaf et Agnes, jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet rá váltani.

Harmadszor is HDT a Szent György Napokon


A rockzene kedvelőinek ismét kedveskedünk, hiszen a Mobilmánia jön el hozzánk, ők zárják majd a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját – mondta Grubisics Levente. A HDT harmadszor kerül be a városnapok programjába, és idén már előselejtezőt is rendeznek, így a négy legjobb zenekar kerül fel a Szent György-téri színpadra május elsején. Csakúgy mint az előbbi években, a győztes zenekar egy stúdiófelvétellel lesz gazdagabb, egy másik résztvevő zenekarnak egy videoklip elkészítésére lesz lehetősége. Mihály István szervező, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke elmondta: kinőtte magát a rendezvény, már nem háromszéki, hanem székelyföldi. A HDT döntője tehát május elsején 17 órától lesz, az elődöntőket március 21. és aprilis 11. Között, két hétvégén a Bistroban tartják. A jelentkezés lezárult, a HDT-re Marosvásárhelyről, Udvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Kovásznáról összesen hat jelentkező van.

Kizöldülő városnapok


A Szent György Napok azt a világelvet követi és azt az üzenetet közvetíti, hogy környezetünk megkímélése, ápolása nagyon fontos – vezette be mondanivalóját Grubisics Levente. Éppen ezért nyitottan fogadták a Romániában szárnyait bontogató Carbon Solutions nevű cég felkérését, hogy tegyék a városnapokat környezetkímélőbb rendezvénnyé. A Szent György Napok lesz az első olyan fesztivál, amelynek a szén-dioxid kibocsátását ez a cég megváltja, ezáltal karbonmentesíti a rendezvényt – mondta a fesztiváligazgató. Péter Csaba, a Carbon Solutions romániai értékesítési igazgatója elmondta: minden tevékenysége emberi életünknek szén-dioxid kibocsátással jár, amit általában nem semlegesítünk, ezt viszont más zöld projektekben kompenzálni tudjuk. A kibocsátásokat csak a rendezvény után tudjuk lemérni, amelyet egy jól felépített módszer szerint vezetünk a szervezők által rendelkezésünkre bocsájtott adatok alapján. Például felmérjük, hogy mekkora áramfogyasztás volt a városnapok alatt, ez mekkora szén-dioxid kibocsátással jár, ennek mennyi az ára, majd a Szent György Napok kiválaszthat egy zöld projektet, amelyre cégünk befizeti a városnapokat – mondta Péter – ezután nyilvánítjuk karbonsemlegessé a rendezvényt. A romániai projekt egyébként most van indulóban, készül a mezőgazdasági fenntarthatósági terv is, de hosszú procedúra, amíg materializálódhat. Péter Csaba azt is elmondta, hogy jövőre javaslatokat is tesznek arra, hogy hogyan lehet csökkenti a szén-dioxid kibocsátást a Szent György Napokon.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25332    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem