2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Neves sepsiszentgyörgyiek

Két évvel ezelőtt – amikor Sepsiszentgyörgy mezővárosként való említésének 550. évfordulóját ünnepelték – vetődött fel, hogy hasznos lenne, ha a háromszéki megyeszékhely jeles személyiségeiről kiadvány látna napvilágot.

Ugyan a kötet bekerült az ünnepi év során kiadásra készített 550 Könyvek-sorozat utolsó kiadványai közé, végül a megjelenés objektív okok miatt nem valósult meg. Most viszont, két év megfeszített munka eredményeként elkészült a neves sepsiszentgyörgyieket bemutató sorozat első kötete, amelynek címe: Sepsiszentgyörgy személyiségek – életrajzok, életutak (A–J). A kötetet Demeter Lajos írta és szerkesztette, a Sepsiszentgyörgy Kiadó jelentette meg. A közismert személyiségek életrajzát tartalmazó könyvbe azok is bekerültek, akiknek emlékét már csak a családjuk őrzi, és olyanok is, akikre egyáltalán nem emlékszünk. A szépirodalom, a zene, a színház vagy a tudomány területén sikereket elért polgárok mellett helyett kaptak többek köz­ött a 16–17. század külföldi egyetemeit látogató diákok, a magyar szabadságharc tisztjei, a város egykori országgyűlési képviselői, díszpolgárai, helyi közéleti személyiségek, kiemelkedő teljesítményt elérő sportolók, és olyanok is, akiknek neve nem nemes cselekedeteik révén került be a köztudatba. A K–Zs szócikkeket tartalmazó második kötet várhatóan 2014 végére jelenik meg. A kiadványt a Pro Georgio Sancto Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatta.


 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24398    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem