2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Megnyílt a korcsolyapálya

Kikapcsolódási lehetőség Sugásfürdőn

Lassan megérkezik a tél, még csak egy jó adag hó kell, és alkalom nyílik a sízésre is Sugásfürdőn. Ezután a kényeztetésre vágyókat várja a tavaly átadott pihenő- és szabadidőközpont, amelyet idén októbertől a Trist kereskedelmi-szolgáltatói vállalat működtet. Ugyanakkor használhatják már a korcsolyáikat a látogatók: az egyik pálya üzemel, a másik pedig hamarosan nyit.
A létesítmény a Borvíz útja projekt jóvoltából épült meg – elérhető áron kitűnő szolgáltatást nyújt. Aki csak egyszerűen ki szeretne kapcsolódni, fürödhet a 27 és 32 Celsius fok közötti meleg vízben, a nagy medencében. A kisebb medencében hideg a víz, ide később kötik be a borvizet, akkor majd feltörő ásványvízben lehet kiengedni a mindennapi feszültséget. A lubickolás után érdemes kipróbálni a szaunákat is, a meleg levegő kiválóan méregteleníti a szervezetet. A szabadidőközpont emelete a mozogni szeretőket várja. Itt szobabicikli, alakformáló és futópad található, illetve különböző erőgyakorlatokat is lehet végezni, s egy függöny választja el a masszázstermet, ahol két ágy várja a lazítani vágyókat. A talpmasszázs 35 lejbe kerül, a kezelés minimum 50 percig tart. A relaxáló hátmasszázsnak 30 lej az ára (30 perc), a terápiás hátmasszázs 35 lej (30 perc), svéd (szomatikus) masszázs 45 lejért kérhető (50 perc), és a nyirokmasszázs is ugyanennyibe kerül ugyanennyi időtartamra. A narancsbőr elleni pakolás és masszázs 70 perce 50 lejt ér.


Archív fotó: Henning János

Felnőtteknek a belépő 10 lej, a 12 éves kort még be nem töltött gyerekeknek 5 lej. A központ hétfőn és kedden zárva tart, szerdától vasárnapig 12 és 20 óra között várja a vendégeket. Érdeklődni a 0372 905 754-es és a 0730 591 754-es telefonszámokon lehet.
Már üzemel a vérközpont és a Multi-Trans buszállomás közötti korcsolyapálya is. Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, a volt Európiacon hétvégén vagy legkésőbb a hét elején helyezik üzembe a másik, kisebbik korcsolyapályát. Decemberben még a régi áron lehet jegyet vásárolni: a gyerekek 3, a felnőtteknek 5 lejért. Január 1-je után két lejjel lesz drágább a belépő, vagyis 5, illetve 7 lej. A nyitva tartás programja a helyszíneken ki van függesztve, ugyanis iskolás csoportok számára külön biztosítják a helyszínt. A délutáni, esti órákban várják a nagyközönséget 19 és 21 óra között, hiszen 17 óráig még hokiedzéseket tartanak. A volt európiaci pályán nem lesznek edzések, 13 és 15 óra között készül a jég, 16 órától nyit a pálya, 21 órakor pedig zár.


Archív fotó: Henning János
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27150    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem