2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Nagyszabású korszerűsítés zajlik a megyeszékhelyen

Jelenleg is több utcában folynak infrastrukturális munkálatok Sepsiszentgyörgyön, melyeket különböző forrásokból támogatnak. A korábban sok kellemetlenséget okozó Olt utca első részén már az első aszfaltrétegen lehet közlekedni. Biró László, a városgazdálkodási igazgatóság vezetője számolt be a munkálatok állapotáról, illetve arról, hogy még ebben az évben hány utcaszakaszra kerül vadonatúj aszfalt.

– Nagyon sok helyszínen zajlik felújítás, összeszámolni is nehéz. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (BERD) felvett hitelből készül az Olt utca, illetve az Olt negyedben a közvilágítás korszerűsítése – közölte Biró László.

A Nicolae Bălcescu utcáig már kész az aszfaltozás, a másik részén alapoznak, jól haladnak, így május végére várhatóan átadják az útszakaszt. Az integrált városfejlesztési terv részeként a Daczó utca felújítása is a végéhez közeledik: az aszfaltozás megtörtént, új lámpaoszlopok is vannak, még a járdákat kell kiépíteni. A város saját büdzséjéből újul meg a Borvíz utca, a napokban kezdték aszfaltozni a járdákat. A Táncsics Mihály és László Ferenc utcákban a lépcsőházak előtti bejáratokat javítják az önkormányzat alkalmazottai. Zajlanak az előkészítő munkálatok is, ilyen a víz- és szennyvízhálózat lefektetése, a gázcsövek kicserélése vagy a villanyhálózat föld alá helyezése.

A gázszolgáltató munkásai jelenleg a Nicolae Bălcescu, a Victor Babeş, az Andrei Şaguna, a Hársfa, a Táncsics Mihály, a László Ferenc, a Galamb, a Sas és Tavasz utca alsó részén dolgoznak. A víz és szennyvíz csatornarendszerének kiépítése is folyik: végeztek a Váradi József utcában, nagyjából befejezték a munkát a Kossuth Lajos utcában és a Kút téren, a piachoz vezető Bánki Donát utcát is felásták, ki kell érjenek az új aszfaltig, és kilencven százalékban elkészült a Konsza Samu utca is, ahol valamilyen csatlakozási gondok merültek fel, de azt is orvosolják.

Dolgoznak még a Fenyves és a Hóvirág utcákban, és megkezdték a Gyár utcai víz- és szennyvízhálózat kicserélését, következik a Rózsa és a Kertész utca, valamint a Gödri Ferenc és a Stadion utcákban is megjelennek hamarosan a munkagépek.

– Minden helyszínnek megvan a saját felújítási ütemterve. A 2013-as évben a következő utcák lesznek leaszfaltozva: Daczó (már kilencven százalékban kész van), Nicolae Bălcescu, Híd, Victor Babeş, Sas, Tavasz, Galamb, Konsza Samu és Martinovics Ignác. A BERD-hitelből elkészül az Olt utca, a többi 2014-ben fejeződik be – sorolta Biró László.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 27060    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem