2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Korszerű kirándulóhelyet a városnak

Szelektíven gyűjtött hulladékból érték

Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vesz abban az országos szelektív hulladékgyűjtő versenyben, amelyet az Eco-Rom Ambalaje Rt. indított tavaly ősszel. Háromszék megyeszékhelyén kívül még tizenhét nagyváros és a főváros két kerülete is versenybe szállt, hiszen a tét nagy: a szelektív hulladékgyűjtés szempontjából legjobban teljesítő település egy tizenötezer euró értékű, a piknik törvénynek megfelelő kirándulóhelyet és egyben az „Újrahasznosítás városa” címet is megnyerheti.

A verseny szeptember elsején indult és hamarosan a végéhez közeledik, február 28-án zárul a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát népszerűsítő akció, ekkor derül ki, hogy hogyan teljesítettek a városok. Októbertől mindenik városnak jelentenie kell, hogy az adott hónapokban mennyi műanyag, fém, papír, illetve üveg hulladékot adtak le. A városlakók a lakóövezetek közelében erre a célra felállított sárga, kék és zöld színű konténerekbe dobhatják a különválogatott szemetet. Akinek nagyon nagy tételben van a fent említett hulladéktípusok valamelyikéből, az a sepsiszentgyörgyi Tega Köztisztasági Vállalat Energia utcai telephelyén adhatja le, reggel nyolc és este nyolc óra között, hozzájárulva ezáltal is a város sikeréhez. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél több hulladékot gyűjtsenek szelektíven a városlakók, hiszen az egyik szempont az egy főre eső leadott szemétmennyiség mértéke lesz, emellett a szolgáltatás minőségét is pontozzák. Az elbírálás március 20–25-e között zajlik, az eredményhirdetésre március 25-e és április 15-e között kerül sor. Ezt követően fogják a kirándulóhelyet kialakítani a nyertes településen.

A programszervezők szerint egy különleges teret fognak építeni, raklapokból lesznek a pihenőhelyek összeállítva, de asztalokat, kerékpártartókat, kerti grillsütőket is felszerelnek, valamint egy kivetítőt és a közvilágítást is üzembe helyezik. Eddig a Tega Rt.-nél szeptemberben több mint 45, októberben több mint 47, míg november folyamán majdnem 49 tonna hulladékot sikerült szelektíven összegyűjteni. Tóth-Birtan Csaba, a köztisztasági vállalat vezetője elmondta, hogy nagyon fontosnak tartják a hulladékok szelektíven való gyűjtését, hiszen ahogy a Föld lakossága folyamatosan növekszik, egyre fontosabbá válik a természeti forrásokkal való mértékbeli gazdálkodás. – Ezek a hulladéktípusok ugyanakkor pénzé váltható anyagok is, mi értékesíteni tudjuk, ezáltal olyan összegekhez jutva, amelyek kiegészítik a bevételeinket, hosszabb távon pedig akár csökkenthetik a szemét elszállítási díjszabást – mondta az vezérigazgató. Sepsiszentgyörgyön mind a 118 gyűjtőpontnál található valamilyen méretű, a szelektív szeméttároláshoz szükséges edényzet, de a közintézményekben, iskolákban is ki vannak helyezve ilyen tárolók.



Kapcsolódó cikkek: 

A Mikes a város legzöldebb iskolája

Közel 5,5 tonna hulladékot gyűjtöttek a mikósok

Jutalmazzák a legtöbb szelektíven gyűjtött hulladékot leadó osztályt

Közel 5,5 tonna hulladékot gyűjtöttek a mikósok

Pályázunk az újrahasznosítás városa címre

 

Sepsiszentgyörgy ökotérképe:
Harta colectării selective Sfântu Gheorghe - Ökoszemetesek Sepsiszentgyörgyön nagyobb térképen való megjelenítése

 




<< vissza



Oldal megjelenítése: 26154    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem