2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Fűtéspótlék igénylők figyelmébe

Az igénylők a kérelmezési iratcsomókat az Erege utca 19. szám alatt nyújthatják be november 20-ig, ha a teljes fűtésszezonra (2012. november–2013. március) szeretnék megkapni a juttatást. Mint ismeretes a támogatásigénylési kérések minden hónap 20-ig benyújthatóak, de november 20-a után a pótlék csak a márciusig fennmaradt időszakra lesz folyósítva. Az a család, amely például december huszadikáig nyújtja be a dossziét, csak négy hónapra kap támogatást.

Az igényléshez szükséges egy kérelem és a legutóbbi gázszámla.

A család összetétele a következő dokumentumok másolatával igazolható: személyazonossági igazolvány minden felnőtt családtagnak; a gyermek születési bizonyítványa; házassági anyakönyvi kivonat, válási végzés, halotti bizonyítvány; örökbefogadás céljából történő elhelyezésre vonatkozó végleges bírósági határozat, adott esetben, örökbefogadást jóváhagyó bírósági határozat, a törvénynek megfelelően; elhelyezés intézkedését elrendelő bírósági határozat vagy, esetenként, a gyermekvédelmi bizottság határozata, a törvénynek megfelelően; sürgősségi elhelyezést elrendelő területi szociális gondozói és gyermekvédelmi igazgatóság igazgatójának határozata vagy, esetenként, bírósági határozat; gyámság alá helyezési bírósági határozat vagy, esetenként, a Gyámhatóság határozata/rendelkezése.

Jövedelmi igazolások minden családtagnak: nyugdíjszelvény, munkahelyi igazolás, adott esetben a pénzügy által kiállított igazolások, gyerekpénzről igazoló iratok (postai szelvény, banki kivonat). 18 éven felüli diákoknak iskolai igazolás és egyetemistáknak pénzügyi igazolás.

Szükséges a gázszámla címzettjének személyazonossági másolata is – abban az esetben, ha az igénylő személy nem azonos a gázszámla címzettjével. Amennyiben a számla és a személyazonossági nem ugyanazt a címet tartalmazza, kérjük, hivatalos okmánnyal bizonyítsa lakhelyét (albérleti szerződés, adásvételi szerződés, igazolás a lakóbizottságtól, stb.).

A polgármesteri hivatal mezőgazdasági nyilvántartó irodájától származó igazolás mezőgazdasági területek tulajdonjogáról minden 18 évet betöltött személynek. Ingatlan és jármű birtoklását igazoló iratok másolata (forgalmi engedély és adás-vételi szerződés) minden 18 évet betöltött személynek.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26633    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem