2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Sepsiszentgyörgyön a székelyek pecsétje

Két hónapig lesz megtekinthető Sepsiszentgyörgyön a székely nemzet, 1661-ben készült, eredeti, ezüst pecsétje. Továbbá régi zászlók, ódon bélyegzők, antik szakkönyvek, nemesi és családi címerek, céhes ládák és okmányok várják a Székely Nemzeti Múzeum látogatóit. Az október 18-án megnyitott tárlat az Üzenet a múltból címet viseli találóan, hiszen a szemlélődő a székelység történelmének kiemelten fontos szeletével találkozhat.

A megnyitó alkalmával Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta: „Nem véletlen, hogy a kiállítás középpontjába a székely nemzet egykori pecsétje került. Ez 1661-ben készült, majd két évszázadon át ezt használta Udvarhelyszék főbírája a nemzet nevében.  Ez a bélyegző olyan jelkép, amely Székelyföld összetartozását hirdeti mindmáig.
Nálunk mindig napirenden van Székelyföld, a székelység és nemzeti jelképeink megkérdőjelezése. Nem fogyunk ki a szolgálatos "okoskodókból". Nem is baj, hiszen folyamatosan ébren tartanak minket, és arra ösztönöznek, hogy minél szélesebb körben terjesszük címereinket, zászlónkat, pecsétünket. Tehát munka van bőven! Amíg mások vesztünket harsogják, addig nekünk dolgoznunk kell. Az idei évben volt száz éve annak, hogy múzeumunkat felépítették eleink. Éppen ezért Kós Károly szavait idézem, akinek mondatai mai is időszerűek: » Dolgoznunk kell, ha élni akarunk. Akarunk élni, tehát dolgozni fogunk! «”.

A kiállítás legértékesebb darabja a székely nemzet bélyegzője, amely Kolozsvárról érkezett Háromszékre, javarészt Zepeczaner Jenő történész fáradtságos munkájának köszönhetően – mutatott rá Szekeres Attila heraldikus, az esemény egyik szervezője. A címerszakértő beszélt a vándorkiállítás egyes darabjainak történetéről is, rámutatva, hogy a székelyek bélyegzője a 17. század derekán készült el, az eredetinek azonban már két év után nyoma veszett. Természetes, hogy a „SIGL. NATIONIS SICULAE” újabb darabja is elkészült: ez a darab került később az Erdélyi Múzeum Egyesülethez, majd a szervezet vagyonának elkobzását követően az egyik kolozsvári múzeum tulajdonába.

A tárlat Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós után Sepsiszentgyörgyön tekinthető meg december végéig.

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24368    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem