2024. április 20., Szombat
Hírarchívum
Együtt egy kenyérszelésnyi ideig

Háromszéken kenyérszenteléssel, búcsúval és 26 községben őrtüzekkel ünnepeltek augusztus 20-án. Sepsiszentgyörgyön és Szolnokon egyszerre áldották meg a Nemzet Kenyerét.

A megyeszéken több mint ezren vettek részt a Szent István napi misén, illetve az azt követő ünnepségen. A Szent József Plébániatemplom udvarán, országalapító királyunk szobránál osztották szét annak a 130 kilós kenyérnek a „testvérét”, amelyet Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Diószegi Pékség kemencéjéből egyenesen Magyarországra, Szolnokra juttatott el.

Az ünnepségen Tamás Sándor önkormányzati vezető a kenyér szimbólumáról beszélt: „Barátainkat, vendégeinket étellel kínáljuk. Azokkal osztjuk meg a kenyerünket, akik hozzánk tartoznak. Magyarországi barátaink is ezekben a percekben áldják, szelik meg ennek az ünnepi kenyérnek a párját. Mondhatjuk azt is, hogy egy kenyérszelésnyi időre nem csak együtt ünnepelünk, hanem együtt is vagyunk velük.”


Az ünnepi hangulat a templom kórusának előadásával lett teljes. Jelen voltak a lovagrendek, a cserkészek képviselői is. A helyszínen a Székely Mikó Kollégiumot érintő döntések ellen tiltakozó aláírásokat is gyűjtöttek, valamint Kádár Gyula történelmi előadására is sor került.

Bár az ünnepnek a katolikus templom adott helyet, az esemény ökomenikus jellegű volt, a magyar történelmi egyházak képviselői, Kovács István unitárius lelkipásztor, Pap Attila református lelkész, Zelenák József evangélikus püspök helyettes, Ft. Szabó Lajos és Hajdú János római katolikus esperes közösen áldották meg a Nemzet Kenyerét. A ceremóniát követően, akárcsak, Magyarországon, Sepsiszentgyörgyön is szétosztották a nem mindennapi méretű kenyeret. Az ünnepség Szent István szobrának koszorúzásával zárult.

 


(Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája)



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24415    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem