2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Médiaturnéra jött Geszti Péter

A Sepsiszentgyörgyi Önkormányzat és a Kovászna Megyei Tanács meghívásából a Szent György Napok keretében koncertezik, április 27-én, pénteken a Szabadság-téri nagyszínpadon Geszti Péter és új formációja, a Gringo Sztár. A hétvégi nagyszínpadi koncertsorozatot Geszti és zenekara nyitja meg, egyben ez lesz ötállomásos turnéjának záró, szabadtéri nagykoncertje. A 13 tagú zenekar élőben ontja majd a Gringo Sztár dalait, de elhangzik pár Rapülők és Jazz+Az sláger is. A koncertet a Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatja.

Sajtótájékoztató keretén belül ismertette Geszti Péter erdélyi turnéjának részleteit, valamint a közelgő Székely Vágta újdonságait is. A személyes találkozás során kiderült, hogy Geszti az életben is olyan, mint amilyennek a televízióban látjuk: közvetlen, nagy dumás, és a legnagyobb szerelme a zene. Először jön Erdélybe, és nagy izgalommal készül a nagy találkozásra. Geszti Péter médiaturnéján számos székelyföldi városba látogatott el, két út között pedig az is eszébe jutott, hogy egyik dalára csinálna egy énekversenyt. A Sepsi Rádióval partnerségben tehát megszervezik a „Csak a csajod legyen magyar” című énekversenyt, amelynek legjobb női hangja Gesztivel élőben énekelheti el a dalt a városnapokon. A versenyről a Sepsi Rádió honlapján találhatnak részleteket.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23126    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem