2024. április 19., Péntek
Hírarchívum
Szentgyörgyi vonatkozások a 21. Szent György Napokon

A Szent György Napok szervezői három évvel ezelőtt a találkozások ünnepeként hírdették a városnapokat. Az volt a cél, hogy olyan vonzó programot állítsanak össze, amely haza csalogatja a világ különböző szegleteiben élőket.

A 21. Szent György Napok továbbra is a találkozások ünnepe. Most viszont már azokkal is találkozhatunk, akik valahol máshol kamatoztatják tehetségüket, de büszkék arra, hogy sepsiszentgyörgyiek, székelyföldiek.  Most azért térnek vissza szülővárosukba, hogy magukból a legjobbat mutatva, megerősítsék a tényt: Székelyföld, Háromszék adott, ad és adni fog nagy, hangsúlyos neveket a világ kulturális életének.

Ebben az évben elsődleges szempont volt olyan zenekarokat, produkciókat hívni, akik valamilyen módon kötődnek Sepsiszentgyörgyhöz vagy a térséghez – fogalmazott Dancs Zsolt programigazgató. A tehetségek sorát a nyitó hangversennyel megkezdjük, hiszen az idei városnapokat a Georgius zenekar és a Vox Humana kórus kezdi – folytatta Dancs. A kulturális hét színházi előadásait színesíti a magyarországi Honvéd Színház Arab éjszaka című darabja, amelyet a sepiszentgyörgyi Zakariás Zalán vitt színpadra. A színház művészeti vezetője Győry András, egykoron a Tamási Áron Színház művésze volt.

Sokat hangoztattuk, és még hangoztatni fogjuk, hogy egy egyedülálló komolyzenei produkcióval is készülünk az idei Szent György Napokra – kezdte Grubisics Levente fesztiváligazgató. Egyenesen Bazelből, Svájcból vendégünk lesz egy gamba négyes, akik egy különleges hangzásvilágú koncertet adnak - folytatta. A gamba egy vonós hangszer, amely hat, egymástól kvartra hangolt (középen egy tercre hangolt) húrral rendelkezik. A négyes tagjai különböző nemzetiségűek, egyik tagja, Salat Zakariás Soma sepsiszentgyörgyi születésű. Szintén komolyzenei koncerttel készülnek a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai, Könczey Kinga, Szélyes Margit és Krecht Emese.

A tavaly nagy sikernek örvendett Kultúrkert programját többnyire helyi előadók szolgáltatják. Az igényes jazz-, blues- és világzenei produkciókat a Session Jazz Band, a St. George Quintet, a Free Connection, a Szekler Band, az Exit Blues Band, a Séta a Kacsámmal, a Mácsafej, a Fabatka és a Jedam sepsiszentgyörgyi zenekarok biztosítják.
A Szent György-téri és Szabadság-téri nagyszínpadokról sem maradtak le a helyi vonatkozású fellépők. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját idén a városnapok keretén belül szervezik meg – mondta Grubisics Levente. A találkozóra jelentkező zenekarok köztudottan mind helyiek és fiatalok.

De nem ér itt véget a tehetségek sora. A B színpadon fellép a Tix-it Opra Monica tanárnővel kiegészülve, a Prog. Organ és Kátay Judit, a Crush rockegyüttes, a Waterlily’s Band, és a már veteránnak számító Equinox zenekar Ráduly Botond Manó, Logofătu Diana és Kertész Huba közreműködésével, mindhárman tehetségkutató versenyek győztesei.
Az őrült ír zenekarnak intitulált Firkin szintén magában hordoz némi sepsiszentgyörgyi kötődést. Az európai hírű magyarországi zenekar vezetője és fuvolása Péter János gyökerei Sepsiszentgyörgyön vannak.

Az A színpadon fellépő Taxi együttes basszusgitárosa, Kerezsi Csongor, zenélt már a NemEz és az Equinox zenekarokban is, 2009-ben kapta a lehetőséget, hogy a bukaresti Taxi-ban zenéljen. A modern klubzene tavalyi szenzációja, a Stroke 69 megálmodója, Illyés Zsolt, szintén megyeszékhelyi. Slágere, a Beautiful Smile a világ összes slágerlistáját megjárta már. A Csillag Születik tehetségkutató nagy kedvencei, a 4 For Dance egy kézdivásárhelyi származású taggal büszkélkedik. Gál Sándor a céhes városban született, majd ott gyerekeskedett, aztán szüleivel Nyíregyházára költöztek, ott ismerkedett meg a többi táncossal, és ott hozták létre a világbajnoki címet is elnyert 4 For Dance együttest.

És ha már a Csillag születiket említettük, idén újra fellép a tavalyi győztes, László Attila is, akiről sokan nem tudják, hogy a tavaly előtt már koncertezett a Szent György Napokon.

A városnap akkor lesz igazán a város lakóinak ünnepe, ha úgy érzik, hogy ők is részesei a programoknak – mondta Dancs Zsolt, kiemelve, hogy idén alig akad majd olyan lakó, aki valamelyik ismerősét, rokonát ne látná viszont a városnapok valamelyik színpadán, hiszen a helyi iskolák műsorai is helyet kapnak.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 24670    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem