2024. március 28., Csütörtök
Hírarchívum
Gödri Ferenc-emlékév Sepsiszentgyörgyön

Ifj. Gödri Ferenc az egyik legjelentősebb polgármester volt Sepsiszentgyörgy életében, aki hosszú ideig, tizennyolc évig vezette, építette a települést. A megyeszékhely önkormányzata kettős emlékévre készül, ugyanis idén van Gödri Ferenc születésének 150., míg jövőben lesz halálának 100. évfordulója.

Antal Árpád András polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a 2012-es és 2013-as esztendőt Gödri Ferenc-emlékévnek kiáltják ki, megemlékezve a nagy városépítőről.

– Úgy érzem, hogy igazságtalanul elfelejtettük Gödri Ferencet, túl keveset foglalkozott az utókor az ő személyével és az ő tevékenységével – közölte a polgármester.

Október 3-án tudományos konferenciát szerveznek, amelyen Gödri Ferenc életéről és munkásságáról tartanak majd előadásokat a szakemberek. A polgármester javasolni fogja a helyi tanácsnak egy Gödri Ferencről elnevezett városfejlesztési terv kidolgozását mostantól 2020-ig (alkalmazkodván az Európai Unió 2013–2020. közötti  költségvetési ciklusához). Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeum raktárában megtalálták az egykori polgármester mellszobrát, amely a felújított városháza épületében kapna helyet, de egy olyan elképzelés is körvonalazódik, hogy jövőben közös, egész alakos Gödri Ferenc- és Potsa József-szobrot készítenek, akik egymás mellett állva tekintenek majd a városra.

Mementó Gödri Ferenc legnagyobb polgármesterünk születésének 150. évfordulója alkalmából


Gödri Ferenc 1862. október 3-án született Sepsiszentgyörgyön az aldobolyi, kökösi, illyefalvi nemes Gödri családból, Gödri Ferenc és Lengyel Lujza házasságából. Tanulmányait Sepsiszentgyörgyön, Nagyszebenben, illetve a nagyenyedi Bethlen főtanodában végezte, ahonnan 1881-ben érettségizett; 1881-től 1885-ig Budapesten végezte jogi tanulmányait a tudományos egyetem jogi karán.
Többek közt vezető főgondnoka volt a református egyháznak; tanácsosa és tanácsbírája a Sepsi református egyházmegyének; tagja a Székely Mikó Kollégium előljáróságának; főjegyző; elnöke az elemi iskolák gondnokságának; tagja a polgári iskolák gondnokságának és a tanítóképző intézet felügyelő bizottságának; tagja a Székely Nemzeti Múzeum igazgató választmányának.
18 évig volt Sepsiszentgyörgy polgármestere: Császár Bálint, Mikszáth Kálmán által is megörökített, polgármester halálát követve 1895. június 20-án foglalta el a polgármesteri széket és 1913. július 5-én bekövetkezett korai haláláig volt a város odadó, nagyra tisztelt új, századfordulós polgármestere.
Gödri Ferenc célja: egy modern, a civilizáció minden vivmányával ellátott város kiépitése és létrehozása. 1896-tól 1911-ig írt a város közigazgatási állapotáról szóló évi jelentéseket; ezek a jelentések ismertették meg Sepsiszentgyörgyöt a külvilág előtt. Polgármesteri tevékenységét, munkásságát a nagybetűs haladás jellemezte: újból rendezte és újjáépítette a várost.

Legemlítésreméltóbb események Gödri Ferenc hivatalban betöltött évei alatt:
•    1896. május 14.: a kétemeletes városi Bérpalota alapkövének letevése a Kossuth téren
•    a kétemeletes Bérpalota megépítésének befejezése 1897 október elején
•    a községi iskolák államosítása 1897 szeptember 1.-től; az összes állami elemi iskolához gondnokság kinevezése.
•    számos utca rendezésének, szabályozásának, csatornázásának megvalósítása, új hidak építése.
•    1896-ban a vasúti állomás kibővítése (pályaudvar és épületek kétszeresére), mellyel együtt a Csíki vasútvonal is épült.
•    dohánygyár létesítési jogának megszerzése 1987-ben és a több mint 1 millió koronába került épületcsoport felépítésének befejezése 1908-ban (a munkálatok 1901-ben kezdődtek).
•    Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda vasútvonal 1897. április 4-én való megnyítása
•    Gödri Ferenc által tervezett, I. Ferenc József király által 1897-ben adományozott új, nemesi címer birtokába kerül Sepsiszentgyörgy.
•    1899. január 14-én az első székely (Erdélyben a harmadik) állandó színpad ünnepélyes megnyítása (a színház létrehozásának gondolata 1894-ben vetődött fel)
•    vízvezeték kiépítése 1899. március 15 és 1899 szeptember közepe között a „Szendrei patak” forrásától a Debren tetőig, ahol alapkő is le lett téve 1899. július 5-én.
•    Római-katolikus templom kibővítése 1901-1902 között)
•    állami elemi fiú és leányiskola létesítése (1904-1905 között) az Iskola utcában.
•    új közvágóhíd létesítése, melyet 1905. szeptember 23-án adtak át.
•    részvállalás a Klinger féle Első Székely Szövőgyár bővítésében, amely egy nagy új munkatermet kapott 1907-ben).
•    állandó méntelep létesítése Szépmezőn.
•    villanyvilágítás bevezetése 1908. május 4-én (200 ízzó és 4 ívlámpa és magánvilágítás).
•    állami tanítóképző intézet létesítése 1910. december 4-én történő ünnepélyes felavatással
•    Szemerja városrész vagyoni egyesítése az anyavárossal 1911-ben.
•    új épület létesítése az állami polgári fiúiskola számára 1911-es befejezéssel.
•    a Székely Nemzeti Múzeum felépítési munkálatainak megkezdése 1911-ben és 1912. október 22-én a múzeum alapkövének letétele.
•    korszakot jelentő határozat, terv 1912-es kitűzése: a város összes utcájának járdával való ellátására vonatkozóan.
•    állandó erőfeszítés és küzdelem a sepsiszentgyörgyi törvényszék megvalósítása érdekében (cél: a kézdivásárhelyi királyi törvényszék Sepsiszentgyörgyre hozatala).
 



<< vissza



Oldal megjelenítése: 29867    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem