2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Megújult a szociális étkezde

Csütörtök délután Sztakics Éva alpolgármester és Tankó Vilmos, a szociális igazgatóság vezetője adták át hivatalosan az európai uniós alapokból az integrált városfejlesztési terv keretében korszerűsített sepsiszentgyörgyi szociális konyhát. A teljesen újjáépített létesítmény 450 személyt tud kiszolgálni meleg étellel nap mint nap.

Az avatón Sztakics Éva elmondta, hogy az épület faszerkezetét teljesen ki kellett cserélni, ezért késtek meg a felújítással, amelyet a saját terveik szerint már novemberben be kellett volna fejezni. Az épület homlokzata a felújítás során a múlt század eleji külsejét kapta vissza. Sztakics hozzátette, a teljes korszerűsítés – az új bútorzatot is meg kell oldani – két hónap múlva zárul teljesen, de a főzést már február elsejétől beindítják.  A munkálat teljes értéke 250 ezer euró.

Tankó Vilmos, az önkormányzat szociális igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az elmúlt években a szigorítások miatt csökkent azoknak a száma, akik a szolgáltatást igénybe vehetik. Tankó szerint legtöbb kétszáz emberrel számolnak. A jogosultak között a sokgyermekes, nehéz szociális helyzetben lévő családok vannak a legtöbben, őket követik a fogyatékkal élők, legkevesebben vannak a nyugdíjasok.


Fotó: Vargyasi Levente - 2012. január 19.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 26350    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem