2024. április 18., Csütörtök
Hírarchívum
Lesz adventi koszorú

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is elhelyez a város központjában egy óriási adventi koszorút, és akárcsak tavaly, az ünnepvárás mind a négy vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát. A koszorú várhatóan ugyanott kap majd helyet, mint előző évben, azaz a Petőfi utca Szabadság tér felőli kijáratának útkereszteződésében. Antal Árpád András polgármester elmondása szerint idén is kisebb ünnepség keretében gyújtják meg az első gyertyát a koszorún. Ami a karácsonyi díszkivilágítást illeti, a városvezető elmondta, hogy mindenképp lesz, de az önkormányzat kevés pénzt készül áldozni erre a célra, ennek ellenére törekszenek, hogy látványos legyen, akárcsak az elmúlt években.


Archív fotó



<< vissza



Oldal megjelenítése: 23865    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem