2024. március 29., Péntek
Hírarchívum
Honfoglalás - Sikeres Ősbemutató

Hamarosan a Székely Vágtán is

Javában zajlanak már az előkészületei a július 30-án sorra kerülő nagyszabású szabadtéri rendezvénynek. A Székely Vágtára eddig 30 település jelezte benevezési szándékát, de a szervezők ennél sokkal több versenyzőre számítanak majd, ugyanis jó szokás szerint, a székelyek általában mindent az utolsó percre hagynak. A Székely Vágta programtervezete már elkészült, ezt a következő linken lehet elérni.


Az egynapos rendezvény fő attrakciója minden bizonnyal a galoppverseny lesz, amelyet egy másik kiemelkedő esemény követ majd. Erdélyben először mutatják be a magyarok történetét elmesélő rockoperát, a Honfoglalást. Koltay Gergely és Szűcs István darabját június 24-én láthatta már a nagyérdemű a magyarországi Sziget Színházban. A szabadtéri premier nemcsak az ősbemutató miatt volt izgalmakkal teli, hanem mert az időjáráselőrejelzés nem volt túlságosan bíztató. Mégis az egész napos esőzés után az ég kiderült és a közönség lelkes tapssal jutalmazta a szerzőket és színészeket.


 A szereposztás parádés volt, Pintér Tibor, a  Sziget Színház igazgatója egyaránt rendezett és játszott a darabban. Árpád vezért Vadkerti Imre,  feleségét , Rékát Janza Kata, szerelmét, a vad besenyő lányt pedig Dancs Annamari alakította . A Sámánasszonyként Papadimitru Athina, a vezérek szerepében pedig többek közt Hujbert Ferenc , Buch Tibor, Oláh Sándor volt látható.


-     Nekem egy élmény volt - meséli Annamari - , átélni a premier előtti izgalmat, készülődést, és mindezt úgy, hogy barátok közt, egy nagy családban vagy. Nagyon kedvesen fogadott a Sziget Színház társulata. Már várom, hogy a Székely Vágtán elkápráztassuk a nézőket és biztos vagyok benne, hogy mindenkit megérint majd a zene, a látvány és a történet.

Az erdélyi énekesnő egyébként a Miss Saigon próbáival párhuzamosan készült a besenyő lány szerepére:

- Ennyi hajtépést és lökdösődést életemben nem kaptam - mondja mosolyogva - a héten az Operettszínházban a Saigon próbákon a kegyetlen jeleneteket próbáltuk, a Honfoglalásban pedig egy rabszolga vagyok, akit ide-oda hurcolnak a hajától fogva. De szerencsére a szólódalom nagyon szép, és ez mindenért kárpótolt .


 A Honfoglalás rockopera erdélyi bemutatója tehát július 30-án (eső esetén július 31-én) lesz a Székely Vágta keretén belül, a Sepsiszentgyörgy mellett lévő Óriáspince-tetőn.


Aki viszont úgy érzi, hogy nemcsak az előadáson szórakozna, hanem lóra is pattanna, hogy majd Székelyföldet képviselhesse a budapesti Nemzeti Vágtán, az még jelentkezhet a galoppversenyre egészen július 14-ig.

 




<< vissza



Oldal megjelenítése: 24760    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem