2024. március 28., Csütörtök

A sepsiszentgyörgyi Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat  által kiállított dokumentumok érvényessége automatikusan meghosszabbodik a szükségállapot végéig és a lejárt dokumentumokat is érvényesnek tekintik a hatóságok az ország területén.

Ennek értelmében a Személyi Nyilvántartó Osztály által kiállított személyi igazolványok, az ideiglenes személyi igazolványok és a lakóhelyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségállapot idején és annak lejárta után 90 napig.

A személyi igazolványok kiállításához szükséges kéréseket kizárólag a szükségállapot lejárta után fogadják, abban az esetben ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.

Ugyanakkor, indokolt esetben – elvesztés, lopás, rongálódás és egészségügyi helyzet esetén – a lakók új személyi igazolvány, szükség esetén lakóhelyet igazoló okirat kiállítását kérvényezhetik, ehhez előzetes programálás szükséges a Személyi Nyilvántartó Osztálynál a 0744 816 367-es telefonszámon.


 

Képgaléria:


Sepsiszentgyörgy lehet Románia Zöld Fővárosa kampány – Zöld esernyő karaván – Sepsiszentgyörgy – 2010 október 8 – fotó, Vargyasi Levente

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - 2010 október 6 - fotó, Henning János

Gyárfás Jenő szobrának avatása, kiállításmegnyitó és könyvbemutató – Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy – 2010 október 3 – fotó, Henning János

-Ünnepi gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével - Tamási Áron Színház nagyterme - Sepsiszentgyörgy - 2010 szeptember 23 - fotó, Henning János

Magyar zeneszerzők művei Veszprém Város Vegyeskarának előadásában - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2010 augusztus 26 - fotó, Vargyasi Levente

Tri-Aluta kupa díjkiosztó - Sepsiszentgyörgy - 2010 augusztus 22 - fotó, Palkó István-Zsolt

Szent István-napi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön - 2010 augusztus 20 - fotó, Palkó István - Zsolt

Háromszék kupa, az első amatőr kerékpárverseny - Sepsiszentgyörgy - 2010 július 24 - fotó, Henning János

Szubszidiaritás és önkormányzatiság a Székelyföldön - előadás - Tusványos 2010 - Tusnádfürdő - 2010 július 23 - fotó, Henning János

IV Székelyföld Kerékpáros Körversenye - II szakasz - Sepsiszentgyörgy központja - 2010 július 23 - fotó, Vargyasi Levente





Képgaléria:


Zöld esernyő karaván Sepsiszentgyörgyön – sajtótájékoztató – 2010 október 8 – fotó, Henning János

Sepsiszentgyörgy lehet Románia Zöld Fővárosa kampány – Zöld esernyő karaván – Sepsiszentgyörgy – 2010 október 8 – fotó, Vargyasi Levente

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére - Erzsébet park, Sepsiszentgyörgy - 2010 október 6 - fotó, Henning János

Gyárfás Jenő szobrának avatása, kiállításmegnyitó és könyvbemutató – Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy – 2010 október 3 – fotó, Henning János

-Ünnepi gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével - Tamási Áron Színház nagyterme - Sepsiszentgyörgy - 2010 szeptember 23 - fotó, Henning János

Magyar zeneszerzők művei Veszprém Város Vegyeskarának előadásában - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum - 2010 augusztus 26 - fotó, Vargyasi Levente

Tri-Aluta kupa díjkiosztó - Sepsiszentgyörgy - 2010 augusztus 22 - fotó, Palkó István-Zsolt

Szent István-napi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön - 2010 augusztus 20 - fotó, Palkó István - Zsolt

Háromszék kupa, az első amatőr kerékpárverseny - Sepsiszentgyörgy - 2010 július 24 - fotó, Henning János

Szubszidiaritás és önkormányzatiság a Székelyföldön - előadás - Tusványos 2010 - Tusnádfürdő - 2010 július 23 - fotó, Henning János






Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem