2024. március 29., Péntek

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata az elmúlt évek során közel négyszer többet költött a városszéli földutak aszfaltozására, mint a Főtér felújítására

Számos alkalommal érte az a vád a sepsiszentgyörgyi városvezetést, hogy a város eladósodott, illetve, hogy a felújítási munkálatok tekintetében csak a belvárosra és a városközpontra koncentrál és elhanyagolja, kevésbé figyel a város széleire eső negyedekre. Antal Árpád-András polgármester és Tóth-Birtan Csaba alpolgármester sajtótájékoztató keretében reagáltak az észrevételekre.

A város adósságaira vonatkozóan Antal Árpád-András polgármester kihangsúlyozta, hogy jelen pillanatban az önkormányzat minden hitelét törlesztettete.

Több alkalommal megfogalmazódott a panasz a városlakók részéről, hogy az önkormányzat főként a városközpont állapotára fektet hangsúlyt, míg a távolabb eső negyedekben nem eszközöl felújításokat. Példákkal és összegekkel szemléltetve, Antal Árpád András polgármester kiemelte, hogy a Főtér felújítása 5 és fél millió lejbe került, míg azoknak az utcáknak a felújítása, ahol az önkormányzat felszámolta a földutakat közel négyszer annyiba, azaz majdnem 20 millió lejbe. Ezek az utcák, ahol azelőtt nem volt aszfalt nyilvánvalóan nem a belvárosban, hanem a város szélén találhatók. A teljes korszerűsítésen átesett utcákba, szintén a városközponttól távolabb eső helyszíneken, közel 55 millió lejt fektetett a városvezetés, ez tízszer nagyobb összeget jelent, mint a Főtér felújítási munkálatainak ára.

Tudjuk, hogy sok még a feladat úgy a városközpontban, mint a lakónegyedekben. A belvárosban rendezni szeretnénk a volt Bodok szálló helyzetét és a piac melletti övezetnek is új rendeltetést szánunk. Ezek fontos beruházások, amelyek emelik a város rangját és új folyamatokat indítanak el. De ugyanilyen fontos megoldani a tömbháznegyedekben, a lakók közvetlen környezetében felmerülő  problémákat is. Főként az utóbbi miatt hoztuk létre a Sepsi Útépítő vállalatot.”  – hangsúlyozta Antal Árpád-András polgármester.
 

 

Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Sepsi Útépítő Kft. tevékenységét mutatta be. A vállalat közel két éve működik, ez idő alatt 25 helyszínen végeztek felújítási munkálatokat városszerte, szoros együttműködésben a városi kertészet munkatársaival. A Bodok szálló előtt és mögött található parkolók kivételével, azaz 23 helyszínen a vállalat munkatársai kivétel nélkül a város negyedeiben dolgoztak.

Az elvégzett munkálatok között szerepel 250-300 négyzetméternyi és 3 000 négyzetméternyi közötti felület feljavítása is.  Ez összesen 25 ezer négyzetméternyi aszfaltozott felületet jelent, parkolók, járdák és úttest építését. A munkálatok teljes értéke 1 millió 800 ezer lej.” – ismertette az adatokat Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.

A Sepsi Útépítő vállalat tervei között szerepel az 1918. december 1. utca 1-es tömbháza mögötti terület rendezése, jelenleg a terv készítése zajlik. Szintén a jövőben tervezik rendezni a Dollárpiaccal szemben található, jelenleg pakolóként használt területet, a csendőrlaktanya előtt található területetet, ahol parkolót fognak építeni, illetve új parkoló épül majd a Sport utcában is a Profi üzlet háta mögött.

A vállalat munkatársai szeptemberben a Szorgalom sétány járdáinak felújításán, valamint a Zathureczky Berta Idősek Otthona mögötti terület feljavításán dolgoznak.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a városon kívül eső helyszíneken is eszközölt beruházásokat az elmúlt időszakban. Kilyénben 4 millió lej értékű, Szotyorban 3 millió lej értékű, míg Szépmezőn 1 millió lejes beruházások valósultak meg. Ezeket az összegeket a víz- és a csatornahálózat kiépítésére és a közvilágítási hálózat korszerűsítésére fordították a városhoz tartozó falvakban. A további megvalósítások elkezdése a tervezett gázhálózat kiépítésétől függ, ugyanis össze kell hangolni a felújítási munkálatokat.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 53440    


Utolsó módosítás: 2020-09-17    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem