2024. március 29., Péntek

A Com'ON Sepsiszentgyörgy keretében zajló közönségszavazáson 30 ifjúsági csapat 39 kezdeményezése került megmérettetésre 2020. augusztus 27. és szeptember 15. között. Az 1824 személy egyéni részvételével leadott, 3924 szavazat alapján kialakult sorrend, illetve a 26 nyertes kezdeményezés teljes listája most elérhető a weboldalon.

A közönségszavazás eredményei
Az ötlettől a megvalósításig

A július végén meghirdetett részvételi folyamat egy új szakaszhoz érkezett. A sepsiszentgyörgyi fiatalok által kezdeményezett kulturális, szociális, kreatív, illetve más jellegű programok és akciók, a technikai értékelést követően kerültek be a közönségszavazás folyamatába, mely a végső sorrendet döntötte el. A közösség körében legnépszerűbbnek bizonyuló projektek támogatásra kerülnek egyenként 2500 lej értékig, megvalósításuk pedig már a következő hetekben kezdetét veszi. A finanszírozott programokon való részvétel ingyenes és nyitott lesz mindenki számára.

Népszerű témák

A 39 közönségszavazásra továbbjutó kezdeményezés között olyanokat is találunk, melyek ötlete a Com’ON korábbi kiadása alkalmával született meg, viszont többségében új közösségi akciók megvalósítására igényelték a csapatok a támogatást.

A zenével kapcsolatos kezdeményezések, mint egy virtuális koncert a sepsiszentgyörgyi zenészek támogatásáért vagy egy akció, melyen a közönség 12 különböző dobfelszerelést próbálhat ki, hasonlóképpen népszerűek voltak mint a felekezetközi keresztény ifjúsági csapat által javasolt eseménysorozat. A közönségszavazás legnépszerűbb témái között szerepelt egy olyan kezdeményezés is, melynek keretében árva gyermekek számára szerveznek úszásoktatást, de faültetési akció és szabadtéri nosztalgia piknik is szerepel a nyertesek listáján. Ez utóbbinak az első kiadása a 2019-es Com’ON keretében valósult meg, így érve el a második kiadásban a folytatáshoz.

A nyertes kezdeményezések teljes listáját ITT lehet megtalálni, illetve hamarosan elérhető lesz a szeptember-november periódusra vonatkozó eseménynaptár is, mely a javasolt akciók ütemezését fogja tartalmazni.

A Com’on Sepsiszentgyörgy támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, lebonyolítója a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a PONT Csoporttal partnerségben.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 53575    


Utolsó módosítás: 2020-09-16    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem