2024. március 28., Csütörtök

Az ötleteket július 20. és augusztus 20. között lehet benyújtani a comonsepsi.ro online felületen. A technikai ellenőrzés után a közönségszavazásra várhatóan augusztus 25. és szeptember 15. között kerül sor, a kezdeményezések pedig szeptember és november között valósulnak meg.

A Com’on Sepsiszentgyörgy egy olyan ifjúsági részvételi költségvetési folyamat, ahol fiatalok informális csapatai ötleteket javasolhatnak Sepsiszentgyörgyért, melyeket a város lakossága szavaz meg. A legtöbb szavazatot kapott kezdeményezések egy díj formájában folyósított támogatásban részesülnek helyi költségvetési forrásból. Az összeget a Prospero Ifjúsági Egyesület a PONT Csoporttal partnerségben pályázta meg Sepsiszentgyörgy Önkormányzatától.

A program első kiadásában, 2019. szeptember és november között 27 kezdeményezés valósult meg, összesen 22 helyszínen, közel 3000 ember mozgósításával. A kezdeményezések megvalósításában mintegy 700 önkéntes fiatal vett részt.

A Com’ON Sepsiszentgyörgy program által szeretnék azokat a 14-35 éves, Sepsiszentgyörgyön élő, dolgozó vagy tanuló fiatalokat is megszólítani, akik nem feltétlen tagjai hivatalos szervezeteknek, így a kezdeményezéseket legalább 3 tagból álló informális csoportosulások javasolhatják. Tavalyhoz képest újdonságnak számít, hogy idén két külön kategóriában is pályázhatnak: a hátrányos helyzetű csoportok illetve a 14-17 év közötti fiatalok, az általuk javasolt kezdeményezéseket előnyben részesítik.

„Az a célunk ezzel a programmal, hogy felszínre hozzuk a fiatalokban rejlő kreativitást, a rengeteg pozitív energiát, amivel rendelkeznek, és hogy kialakítsuk a fiatal nemzedékben annak a kultúráját, hogy tenni kell a város és a közösség érdekében. Fontos, hogy egy város vezetője higgyen a város jövőjében, ez szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a város sikeres és versenyképes legyen, a közösségnek is kell hinnie ebben” –  nyilatkozta Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

A fiatalok által benyújtott, majd a lakosság által megszavazott kezdeményezések egyenként maximálisan 2500 lej értékű támogatásban részesülnek. Amennyiben a projekt igényei meghaladják a lehívható összeget, úgy a különbözetet a csapatoknak más forrásból kell fedezni. A támogatásra benyújtott programokon való részvételnek ingyenesnek kell lennie (nem kérhető belépőjegy), illetve a pályázóknak figyelembe kell venniük már a tervezés során az aktuális távolságtartási és járványügyi előírásokat is.

A 2020-as kiadás újabb lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy bekapcsolódjanak a helyi közösség fejlesztésébe, különös tekintettel az alábbi öt terület kihívásaira: helyek, témák, közösség, mozgás és kapcsolat, ezekről bővebben ITT olvashat.

„Sejtettük, hogy Sepsiszentgyörgyön van egy olyan típusú hajlandóság a fiatalok részéről, hogy kreatív dolgokkal álljanak elő és hogy olyan kezdeményezéseket valósítsanak meg ami jó a helyi közösség számára is. Sepsiszentgyörgyön a tavalyi kezdeményezések eredetiek voltak, lelkesek voltak a csapatok, autentikus volt az egész, ez a város számára fontos kiindulópontot jelenthet a későbbiekben is”– emelte ki Farkas András, a PONT Csoport vezetője.

A kezdeményezéseket július 20. és augusztus 20. között lehet benyújtani a comonsepsi.ro online felületen. A technikai ellenőrzés után a közönségszavazásra várhatóan augusztus 25. és szeptember 15. között kerül sor, a kezdeményezések pedig szeptember és november között valósulnak meg.



 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 63746    


Utolsó módosítás: 2020-07-23    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem