2024. március 28., Csütörtök

Emberek életét, vagyonát veszélyezteti az a felelőtlen sepsiszentgyörgyi személy, aki parazsat ürít a süllyesztett konténerekbe.

A városi strand, az az Olt utca és Sport utca közelében található gyűjtőponthoz június 5-én, kevéssel éjfél után riasztották a tűzoltókat, akik ezúttal is pillanatok alatt a helyszínre értek és megakadályozták a föld alól már méteresre növő lángnyelvek terjedését. Ez az ötödik hasonló eset ennél a süllyesztett konténernél, azonban most a lakók csak későn észlelték a problémát, a konténert a helyszínre érkező tűzoltóknak már nem sikerült megmenteniük.

A Tega igazgatója, Máthé László elmondta: a föld alá süllyesztett kukát alig 3 éve vásárolták és értéke 2000 euróra tehető. Mivel teljesen szétégett, ezúttal már javítani sem lehet, mint korábban. A korábbi, hasonló esetekben mindig a környező magánházak egyikének lakóira gyanakodtak, a tettest azonban egyelőre nem sikerült azonosítani. A meggondolatlan személy börtönbüntetést kockáztat. „Arra kérem a szomszédságban élőket, hogy ha tudják azonosítani az elkövetőt, juttassák el hozzánk az információt például Facebookra, hiszen egy komolyabb tűzeset ki tudja kit sodorhat veszélybe. Nem normális dolog, hogy többszáz ember kell aggódjon egy felelőtlen szomszéd miatt, aki folyamatosan gondot okoz az egész környéknek” – fogalmazott az igazgató.

A süllyesztett konténer maradványait először ki kell ásni, másik föld alá telepíthető konténerrel egyelőre nincs lehetőség pótolni. Az elkövető azonosítására a TEGA RT-SA Facebook oldalán, vagy a 0267310123 számon várják a bejelentést.

TEGA
Sajtóiroda




<< vissza


Oldal megjelenítése: 27703    


Utolsó módosítás: 2020-06-09    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem