2024. március 28., Csütörtök

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Nyugalom című előadása gyűjtötte be a legtöbb díjat a 22. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amely június 2-10-e között zajlott Sepsiszentgyörgyön. A kísérleti színházi seregszemle Románia legrégebbi nemzetközi színházi fesztiválja, 1992-ben Sepsiszentgyörgyön kezdeményezte Radu Macrinici dramaturg, azóta megjárta Segesvárt, Szatmárnémetit és Nagybányát, majd tavaly, a Játék Évében visszatért szülővárosába.


Az Ateliert kezdeményezője felfedező jellegű színházi rendezvénynek szánta, az elmúlt több mint húsz évben következetesen alkalmazott elvek alapján választották ki a meghívott előadásokat, nem térve el a kezdeti céltól: a fesztivál az új utakat kereső, új színházi kifejezésmódokkal kísérletező előadások és alkotók találkozóhelye.


Idén Claudiu Groza elnökletével az öttagú zsűri a hazai román és magyar társulatok mellett belgiumi, franciaországi, hollandiai, magyarországi és olaszországi színházak produkcióit értékelte és díjazta.


A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Nyugalom című előadása három elismerést is kapott, a fesztivál fődíja mellett Radu Afrim a legjobb rendező díjat vitte el, míg B. Fülöp Erzsébet az anya szerepének megformálásáért a legjobb színésznő díjat kapta.

 


A legjobb koreográfusi címért két sepsiszentgyörgyi társulathoz köthető alkotó versenyzett, Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője a Tékozló fiú előadásáért, valamint a magyarországi Fehér Ferenc, aki az M Studioban rendezte a Kampf című előadást.  A legjobb koreográfus díját a zsűri értékelése szerint Fehér Ferenc érdemelte ki.
A Tékozló fiút és a Kampf-ot, valamint az Andrei Mureșanu Színház Colibri című produkcióját  egyébként a fesztivál legjobb előadása díjra is jelölték.


Sepsiszentgyörgyön maradt a legjobb férfiszínész díja is, idén Sebastian Marina és ifj. Ion Fiscuteanu, az Andrei Mureșanu Színház művészei megosztva kapták az elismerést a Colibri című előadásban nyújtott alakításukért. A legjobb díszlet és jelmeztervezői díjat Oana Cernea és Armand Richelet Kleinberg kapta a nagyváradi Regina Maria Színház Arcadia Társulatának Aladin meséje című előadásért. A zsűri különdíját a brüsszeli Alexis Rouvre Társulat cirkus-színházi produkciója kapta.


Az Atelier jövő évi kiadását június 3-10-e között tartják, jelentették be a szervezők a díjkiosztáson.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 25868    


Utolsó módosítás: 2015-06-15    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem