2024. március 29., Péntek

Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa keretében májusban két előadással vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. A május 14-17. között tartott vendégjáték-sorozat keretében Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát négy alkalommal, Székely Csaba Bánya-trilógiájának második darabját, a Bányavakság című előadást három alkalommal adják elő. Az előadások A játék éve programsorozat részeként kerülnek bemutatásra a Tamási Áron Színház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala közös szervezésében.

Mindkét előadásra érvényesek a színházbérletek, kivéve  a diákbérleteket. A belépő ára felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 7 lejbe kerül. A Bányavakság című előadásra a jegyek már elkeltek, a Túl a Maszat-hegyen című előadásra még lehet jegyeket váltani.

Bányavakság Sepsiszentgyörgy

A marosvásárhelyi színház négy alkalommal játssza a Túl a Maszat-hegyen előadást, május 14-én, 10  és 18 órától, május 15-én, 12 és 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Varró Dániel meseregényének színpadi változatát Keresztes Attila rendezte, a zenés kalandjáték a kosz és tisztaság örök harcáról, és az egészséges maszat győzelméről szól. „Egy álmatlan estén a szél különös levelet sodor Andris szobájába, amely izgalmas kalandra hívja a kisfiút. Maszat Janka, a távoli Maszat-hegyen élő kislány kéri a segítségét: ugyanis veszély fenyegeti a Maszat-hegyet. Egyik oldalán Paca cár vezényletével terjed, nyúlik és borít be mindent a ragadós kosz, a másik oldalon, Szeplőtelen Szilvia birodalmában viszont egy folt sem találtatik – sikálnak, súrolnak, fürdenek. Ősi jóslat szerint, a kosz és a tisztaság öröktől fogva tartó harcának csupán Maszat Janka tud véget vetni. A győzelem azé lesz, aki hamarabb kézre keríti és a maga oldalára állítja a királylányt. Janka erről mit sem tud, és csak reménykedhetünk abban, hogy a tisztességesen, maszatosan nevelt hétéves kislány a helyes döntést hozza meg. Ehhez azonban szüksége van Andris segítségére... " – ismerteti a színház az előadás történéseit. A Túl a Maszat-hegyen című előadás 6 és 99 év között minden korosztálynak ajánlott. 

A Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciója a Székely Csaba darabjából készült Bányavakság című előadását május 16-án, 19 órától, május 17-én, 17 és 20 órától adják elő az Új Stúdióban. „A hatalomért folyó küzdelemben sokan a tisztességtelen eszközök bevetésétől sem riadnak vissza, legyen bármily csekély is az a hatalom, és bármily komolyak a következmények. A polgármester-választás előtt álló hegyvidéki település első embere foggal-körömmel ragaszkodik féltve őrzött pozíciójához, és rendőrt hív a városból, hogy leleplezze vetélytársa törvénytelen ügyeit.
Korrupció és nacionalizmus – két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, ment nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A felszín alatt olyan ki nem beszélt sérelmek és indulatok rejtőznek, amelyek orvoslásához – ha egyáltalán lehetséges ez az orvoslás – még hosszú időnek kell eltelnie. A helyszín a Bányavirágból ismert névtelen település, ahol a reménytelenség és magány fojtogatóbb, mint valaha, talán ezért tűnik egyetlen lehetséges megoldásnak a hatalom megszerzése. Csakhogy a hatalomért folyó harc mindig áldozatokkal jár, gyakran igen súlyos áldozatokkal" – írja az előadás ismertetőjében. Az előadás 14 év felettieknek ajánlott.

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 24686    


Utolsó módosítás: 2014-05-08    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem